Bizonytalanságok a játékban és az eredményben 2011.08.03.


Harmadik felkészülési meccsén Veszprémben szenvedett vereséget az Alcoa FKC. A Veszprém Barabás KC elleni mérkőzésén nem volt eredményjelző, a csapatok maguk követték a gólok alakulását. A hazaiak feljegyzése szerint 30-22 lett a végeredmény, míg a fehérváriak statisztikája alapján 27-22-re nyert Gyurka János csapata…

Felkészülési mérkőzés
Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC 27-22 (13-11)
[Az Alcoa FKC által vezetett támadó és kapusstatisztika alapján]
Veszprém

FKC: Szikora, Trimmel (kapusok), Trishchuk 4, Nikcevic 3, Tilinger 3, Gazdag 2, Horváth 2, Niksic 2, Becséri 1, Bízik 1, Lelkes 1, Németh K. 1, Rádl 1, Turcsányi 1, Maruscec. Vezetőedző: Mihály Attila.


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője: „Nagyon jó hangulatú és küzdelmes edzőmérkőzés volt, nyilván a felkészülés ezen szakaszának megfelelő hibákkal mindkét oldalon. Voltak jobb momentumaink, elsősorban védekezésben, de ma is bebizonyosodott, hogy bőven van még dolgunk…

A héten három további edzőmeccsen léptek pályára...

„Kifejezetten örülök ennek, mert a meccshelyzetek nem igazán modellezhetők edzésen. Látszott a mai találkozón is, hogy tempókülönbség van a csapatunkon belül – az összeszokást legjobban meccsek játszásával lehet felgyorsítani.“

Mennyire vagy elégedett az eddig elvégzett munkával a felkészülés során?

„Azt pontosan felmérni nem tudom, hogy az új emberek milyen gyorsan veszik át a mi játékstílusunkat, és milyen gyorsan sajátítják el a tőlük elvárt dolgokat, összességében azonban úgy érzem, ott tartunk, ahol tartanunk kell. Sok-sok olyan hiba van még, amit az edzéseken kell kijavítanunk, de ez csak idő kérdése.“

A világ közvetlen élmezőnyébe tartozó Győr ellen mit szeretnél viszontlátni csapatodtól a pályán?

„Nekünk nem elsősorban a Győrre kell készülnünk, sokkal inkább a magunk játékára kell figyelnünk. Nyilván, ha a Győr ellen meg tudunk valósítani jó dolgokat, az duplán értékes, és önbizalmat adhat majd a bajnokságban a hozzánk hasonló erősségű csapatok elleni meccsekre. A mai mérkőzés is bizonyította, hogy nagyon sokat kell futni és ütközni, sokat kell mozogni labda nélkül, bátornak kell lenni és egyénileg, valamint a páros kapcsolatokban megfelelő kreativitással kell bírni – ezek a modern kézilabdának az alapjai, ezeket kell felvonultatunk bárki ellen is játszunk. Sok gyakorlással előbb-utóbb össze fog állni az, amit szeretnénk.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. április
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP