„Nagy meglepetést nem várok” 2006.12.03.


A svédországi női kézilabda Európa-bajnokságon résztvevő magyar válogatottban ezúttal egyedül Balogh Beatrix képviseli a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapatát. Az alábbi interjúban BB-től megtudhatjuk, hogy miként készült a keret az elmúlt hetekben, milyennek látja a válogatottunk esélyeit az Eb-n, és hogyan áll a karácsonyi vásárlásokkal.

Vége az Eb-felkészülésnek. Hogyan értékeled a válogatott edzőtáborban eltöltött időszakot?

„Kemény, kéthetes tatai edzőtáborozáson vagyunk túl. Az utolsó összetartás első szakaszában reggeli futásokkal és konditermi edzésekkel készültünk, a teremben pedig általában taktikáztunk, megfűszerezve egy kis erőnléti és lábmunka-feladatokkal. A második hetet is jól meghajtottuk: a szökdelő lábmunka- és konditermi erősítések mellett még több hangsúlyt fektettünk a taktikai felkészülésre, a védekezés és támadás gyakorlására. Sőt az elmúlt héten két edzőmeccset is játszottunk a tatabányai és a győri fiúkkal. Mindkét találkozó nagyon hasznos volt, mert a fiúk ellen nagyon nehéz játszani, hiszen gyorsak, hosszú kezeik és lábaik vannak, taktikásak, így kellő odafigyelést igényelt a játék velük.”

Visszatérő kérdés mostanában az Eb-esélyek latolgatása. Mit vársz a magyar válogatottól?

„Kedden indulunk az Európa-bajnokságra, és mindenképpen éremmel szeretnék visszatérni, hiszen úgy gondolom, ez a csapat reális esélyekkel pályázik a dobogóra. Egyik meccs sem lesz egyszerű, mindegyik ellenfelünk képes arra, hogy meglepetést okozzon, de ha mi odafigyelünk, és az igazi tudásunk szerint játsszuk azt, amit gyakoroltunk, akkor nem lehet probléma.”

Más csapatok esélyeit hogy látod? Kik okozhatnak meglepetést?

„Külföldi csapatok közül nem tudom pontosan, melyeket nevezhetném meg, mint esélyeseket, vagy mint a meglepetésre képeseket. A világkupát nem nagyon tudtam követni, így nem merek jósolni. A svédek talán önmagukhoz képest jobban teljesíthetnek. Szerintem a legvégéig csak azok a csapatok jutnak el, akik minden világversenyen rendre ott vannak az elitben. Tehát nagy meglepetést nem várok.”

Köztudott, hogy a lányod és férjed – ahová tud – elkísér Téged. Mennek Veled Svédországba is?

„Sajnos nem, és biztos, hogy rettentően fognak hiányozni. Bár egy ideig lehetségesnek tűnt, de végül nem tudnak velem jönni. A szombat estét és a vasárnapot azonban együtt tudtam velük tölteni. Elmentünk vásárolni, és más közös programokat szerveztünk.”

Tényleg, hogy állsz a karácsonyi bevásárlással?

„Még magam is elcsodálkoztam, mert nem szoktam december elején vásárolni az ünnepekre, de ezúttal már idő előtt a Karácsonyra is gondolva vettem pár dolgot. Persze remélem a hazatérésemet követően lesz még időm körbenézni. Csurgón leszünk Karácsonykor a szüleimnél, így a főzés-sütés részét szerencsére megúszom. Remélem, azért egy csillogó érem is a fa alá kerül.”

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. április
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP