Sikerélmény az idény zárásaként 2009.06.15.


A magyar női kézilabda válogatott 33-22-re győzte le Szlovákiát a világbajnoki selejtező visszavágóján, így összesítésben tizenkét-gólos előnnyel jutott ki a decemberben, Kínában megrendezésre kerülő VB-re. Pastrovics Melinda, a Fehérép Alcoa FKC frissen igazolt kapusa mindkét mérkőzésen jó teljesítménnyel vette ki részét a sikerből.

„Nagyon örülök neki, hogy mindkét meccset sikerült győzelemmel megvívnunk, és tegnap fölényes sikert arattunk. Hosszú szezonon vagyunk túl, így igazság szerint kicsit örülök is, hogy véget ért. Tulajdonképpen végigjátszottam az évet, így jól jön majd a pihenő. Fontos volt, hogy a szlovákok ellen sikeresen zárjuk le az idényt, szerencsére ezzel nem is volt probléma, ráadásul úgy érzem, a kinti és a tegnapi meccsen is hozzá tudtam tenni a magam részét a csapat sikeréhez.“

Először egy, majd tizenegy góllal nyertetek. Mi okozhatta ezt a hatalmas különbséget a két meccs között?

„Másodjára jobban koncentráltunk, és talán a szlovákok is kisebb hittel jöttek, valamint egy csodálatos hazai közönség előtt tudtunk játszani Nyíregyházán, ami motiválta a csapatunkat.“

Meglátásod szerint a tegnapi meccs tükrözte a reális tudásbéli különbséget a csapatok között?

„Igen! Vannak jó játékosok a szlovákoknál is, mint például Stuparicova, Dubajova vagy éppen Jakubisova, de egyénileg és csapatként is jobb Magyarország válogatottja.“

Volt debreceni csapattársaddal, Dagmara Stuparicovával külön presztízs-párharcot vívtatok?

„Természetesen mindketten próbáltunk túljárni a másik eszén, Ő szeretett volna gólt lőni nekem, én pedig megakadályozni őt ebben. Végül egy-egy lett a mi kis külön-meccsünk eredménye, szerintem így volt igazságos.“

Saját játékoddal mennyire voltál elégedett?

„Örülök neki, és fontos számomra, hogy amennyi lehetőséget kaptam, azzal élni tudtam. Úgy érzem, ennél még többre is képes lennék, hiszen senkinek sem szabad megelégednie a saját teljesítményével. Remélem, a jövőben is tagja maradhatok a keretnek, ehhez most az az elsődleges, hogy a Fehérvár csapatában legalább olyan vagy még jobb évet zárjak, mint legutóbb Debrecenben. Ha a Fehéréppel jól szerepelünk, akkor bízom benne, hogy Imre Vilmos továbbra is számítani fog rám a válogatottnál.“

Vincze Melindával mostantól csapattársak lesztek, így a tatai felkészülés során nyilván szóba került köztetek a Fehérép is…

„Igen, „felvilágosított” a csapatról! Hozzám hasonlóan Meli is úgy látja, hogy egy sikerre éhes, fiatal csapattal jól szerepelhetünk majd. Nyugodtan mondhatom, várjunk nagyon a kezdést!“

A napokban már Székesfehérvárra is költöztél! Milyen szempontok alapján döntöttél a lakás kiválasztásánál?

„Tulajdonképpen az első szabad lakásra ráböktem, nem mondhatom, hogy túlságosan sokat nézelődtem volna. A belvárosban, jó környéken lakom mostantól, és nincs messze a csarnoktól sem, bár igazán nagy távolságok egyébként sincsenek a városban, ezzel nem lesz probléma. Pár napot voltam is már Fehérváron, és párommal nagyon jól érezzük magunkat, próbáljuk megismerni a várost.“

A hosszú szezon után mit terveztél be a szünidőre?

„Az első két hétben teljességgel a pihenésé lesz a főszerep, majd a második két hetet már aktív pihenéssel fogom tölteni. Az alapozás előtt feltétlenül kell egy kis mozgás, hogy ne nulláról kelljen kezdeni. Megpróbálom a rendelkezésre álló négy hetet a lehető legjobban kihasználni. Párommal egy hétig Erdélyben fogunk nyaralni, amit már régóta terveztünk, majd néhány napot otthon is eltöltünk Kiskunhalason, mert mostanában keveset tudtam a családdal lenni.“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Pastrovics Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. augusztus
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP