MK: Elsején fogadjuk a Veszprémet 2011.10.26.


November elsején (kedden) 18:30-kor a Köfém Sportcsarnokban kerül sor az Alcoa FKC – Veszprém Barabás KC Magyar Kupa mérkőzésre. A két csapat sorozatban a harmadik idényben találkozik az MK 3. fordulójában – az első olyan körben, amikor az NBI-es együttesek is bekapcsolódnak a kupaküzdelmekbe. A következő két hétben négy fontos tétmérkőzés vár az FKC-ra!

Négymeccses sorozattal zárja az Alcoa FKC az idény első felét, azaz a november közepéig tartó időszakot. Először most pénteken Békéscsabán, bajnoki mérkőzésen lép pályára csapatunk, majd jövő héten a Veszprém elleni kupameccs (kedd, 18:30) és az Üsküdar elleni KEK-találkozó (szombat, 20:00), azaz két hazai összecsapás szerepel a programban. Utóbbi visszavágójára november 13-án kerül sor Isztambulban.

November 15-től a szokott módon a válogatott miatt szünetel a bajnokság, illetve a teljes európai klub-kézilabda. Idén annyiban különleges a helyzet, hogy hazánk nem jutott ki a világbajnokságra, ezért decemberben – a VB ideje alatt – három NBI-es fordulót rendeznek. Ugyanakkor a VB-n résztvevő játékosokat vagy edzőket foglalkoztató csapatok máskor is lejátszhatják ezeket a mérkőzéseiket. Mivel Sandra Nikcevic tagja a montenegrói válogatottnak, az FKC is más időpontokban játssza vagy játszotta le ezt a három meccsét: az Érdhez október elején látogattunk, a Vácot Karácsony és Szilveszter között fogadjuk (december 29.), míg a december 9-re kiírt debreceni vendégjátékunk új időpontjára majd a magyar és a nemzetközi kupaeredmények ismeretében fogunk a DVSC-vel megoldást keresni.

Magyar Kupa, 3. forduló:
Alcoa FKC – Veszprém Barabás KC
2011. november 1. (kedd), 18:30
Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Hargitai I. Gábor, Markó Gábor

fkc.hu
Fotó: Kaczur Károly


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. szeptember
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP