„Tisztességgel végighajtottuk a hatvan percet“ 2011.01.05.


A keddi Magyar Kupa mérkőzés után már szombaton újabb fontos megmérettetés, a Békéscsaba elleni bajnoki vár az Alcoa FKC RightPhone csapatára. Ráadásul Mihály Attila a Viharsarokban nem számíthat egyik alapemberére: Kristina Trishchuk egy meccsre szóló eltiltást kapott veszprémi kiállítása miatt. A fehérváriak mestere az Újbuda elleni találkozó után a húszgólos győzelmet értékelte,  és a csabai túrára tekintett előre…

„Néhány rövidebb időszaktól eltekintve végig mi diktáltuk az iramot, viszonylag jól is játszottunk, jól védekeztünk, sok gyors támadást tudtunk vezetni.“

Több mint kétszer annyi gólt lőttetek, mint az Újbuda…

„Felőröltük őket, és evés közben jött meg az étvágy: ahogy nőtt a különbség, úgy bátorodtunk fel. Bejöttek a lövéseink.“

A mai sikerrel a legjobb nyolc közé jutott az FKC, már csak egyetlen meccsnyire van a négyesdöntő, ahol már évek óta nem volt ott a fehérvári csapat. Mennyire van már benne ez a lehetőség a fejekben?

„Roppant sűrű a januári meccsprogramunk, és szeretném, ha embereim meccsről-meccsre készülnének. Örülök, hogy bejutottunk a nyolc közé, és eljön majd az ideje annak is, hogy ezzel foglalkozzunk, de most a legfontosabb a Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzés, amire már holnaptól készülünk.“

A Békéscsaba ma vereséget szenvedett otthonában a Dunaújvárostól. Ez milyen hatással lehet a szombati bajnokira?

„Nincs két egyforma mérkőzés és nincs két egyforma ellenfél. Ez nem lehet mérvadó senki számára, sem a csabaiaknak, sem nekünk. A maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy bravúros győzelmet érhessünk el. Nem játszhat eltiltás miatt nálunk Krista Trishchuk, de ettől függetlenül pontért, vagy pontokért utazunk le.“

A szezon első meccsén legyőztétek Fehérváron a Békéscsabát, ami nagyon jó lendületet adott az őszi meccsekre. Reménykedhetnek a szurkolók most is hasonlóban?

„Én reménykedem, bízom a játékosaimban, hogy felszabadultan kézilabdázva, nagy csatát követően tudunk meglepetést okozni. Minden győzelem pozitív hatással van egy csapatra. A mai győzelmet helyén kezeljük, mert megadta magát az ellenfél, ilyenre Békéscsabán nem számíthatunk. Nem akarom kisebbíteni azonban játékosaim teljesítményét, mert tisztességgel végighajtották a hatvan percet. Hasonló tűzzel és hasonló koncentráltsággal eredményesek lehetünk szombaton is, még ha az egy teljesen más szintű mérkőzés is lesz.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2027. január
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP