Először „Szilárd bácsi“ ellen… 2010.10.03.


Vincze Melinda immár hetedszer mérkőzhetett az Alcoa FKC RightPhone játékosaként korábbi csapata, a Dunaújváros ellen, de most fordult elő először, hogy egykori edzője, Kiss Szilárd ült az ellenfél kispadján. A válogatott balszélső tíz akciógóllal járult hozzá a fehérvári győzelemhez, melyek közül nyolcat az első félidőnben szerzett.

Az előző fordulókban kevésbé voltál hatékony a szélső ziccereknél, ám ma újra a régi Melit láthattuk!

„Így van, ahogy mondod! Sajnos az előző meccseken nem igazán éreztem a szélt, kicsit elvesztettem a fonalat; örülök, hogy most sikerült visszatalálnom a jó útra, és remélem, a következő meccseken is ezt a teljesítményt tudom folytatni.“

Miként láttad az újvárosiak elleni mérkőzést belülről?

„Az elején talán egy kicsit kevésbé voltunk magabiztosak, lehet ezért tudtak elmenni, de szerencsére sikerült visszajönnünk a meccsbe, és meg is tudtuk szerezni a győzelmet. Kapuban Brigi révén jó teljesítmény volt, és támadásban könnyebb gólokat tudtunk lőni – ennek volt köszönhető a fordítás. Az Újváros rutinos klasszisokból álló csapat, ám mi fiatalabbak vagyunk, és talán egy picit ők jobban el is fáradtak, mi gyorsabban át tudtunk lendülni a holtponton.“

Számodra eddig is különlegesek voltak a Dunaújváros elleni meccsek, most ráadásul már Kiss Szilárd is ott volt az ellenfél padján, akinél első osztályú játékossá váltál. Milyen érzés volt ez?

„Pont mondtam is neki, hogy egyik szemem sír, a másik nevet. Sajnálom, hogy az a csapat kikapott, amelyben én felnőttem, és ráadásul már ismét Szilárd bácsi vezeti őket; másik részről persze örülök, hogy mostani csapatom nyerni tudott. Kilenc szép évet töltöttem Újvárosban, és örülök, hogy az ő kezei alatt tudtam felnőni. Nagyon izgultam az elején, bevallom nem gondoltam volna, hogy mondhatni könnyedén tudunk majd nyerni. Néztük a győri meccsük felvételét, és nagyon jól játszott az Újváros azon a meccsen idegenben. Mindenképp pozitívan jöttünk ki ebből a maiból, mert egy jó Újvárost tudtunk megverni.“

Szeptember második felében a Világkupán jártál a válogatottal, milyen élményekkel tértél haza?

„Olyan élményekkel, hogy újra tudatosult bennem: van még hova fejlődnöm! Más szint a nemzetközi élmezőny: sokkal erősebb, gyorsabb és dinamikusabb.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2027. július
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP