A szombati bajnoki edzői szemmel 2012.10.23.


Pål Oldrup Jensen értékelésében a pontatlan támadásbefejezés és a technikai hibák magas száma mellett azt emelte ki a szombati vereség visszatérő okaként, hogy amikor csapata hátrányba kerül, elkezd kapkodni, és emiatt gyorsan jelentősre nő a különbség az ellenfél javára. Triscsuk Krisztina sérüléséről és a várható vissztéréséről is kérdeztük a Fehérvár KC vezetőedzőjét.

„Szombaton már hosszabb periódusokban volt jobb a támadó játékunk, helyzeteket alakítottunk ki, de nem tudtuk azokat gólra váltani. Ahogy ilyenkor ez lenni szokott, amikor elkezdjük elhibázni a lehetőségeinket, az ellenfelünk keményen megbüntet a hibáinkért, és gólokat ér el gyors ellentámadásokból. A technikai hibáink száma is magas volt, amit lényegesen le kell csökkentenünk. Amikor kisebb hátrányba kerülünk, nem maradunk eléggé nyugodtak, ezáltal azonnal 5-6 gólosra nő a 2-3 gólos különbség. Habár ebből a helyzetből már nehéz visszajönnünk, a játékosaink jól küzdöttek, és majdnem le is dolgozták a különbséget.“

Krisztinát hamar elveszítette a csapat, míg Míra mintegy negyedóra elteltével megkapta a második kiállítását. Mennyire volt nehéz feladat a két belső védő helyettesítése? 

„Ők ketten a belső védőink a meccsek jelentős részében, így természetesen nem könnyű őket helyettesíteni, de úgy gondolom, jól megoldották a feladatukat azok a játékosok, akik a helyükre beálltak.“

Mi történt Krisztinával, mikorra várható a visszatérése?

„Krisztinának szerdán kezdődtek a gondjai a vádlijával. Kezeléseket kapott, majd a meccs bemelegítésénél leteszteltük, és ő maga is rendben érezte a lábát. A mérkőzés folyamán azonban újra fájdalmat érzett a vádlijában. Várhatóan legalább két hetet ki kell hagynia.“


„Saturday, we played better in attack during longer periods and came to good possibilities, but we didn‘t score on them. As usual in these situations, when we start missing these chances, our opponents punish us really hard and score goals from contra-attacks. We also have too many unforced technical faults; we need to reduce that considerably. Whenever we are falling a little behind, we don‘t stay calm enough and let a difference of 2-3 goals to grow to 5-6 right away. However it is tough to come back from it, our players fought well and we almost cought them.“

You lost Krisztina early and Míra got her second two-minutes after about 15 minutes. How difficult was it to substitute your two middle defenders?

„They have been our two central middle defenders most of the time and of course it‘s not easy to replace them, but I think the players that played in their position did a good job.“

What happened to Krisztina; when is she expected to be back?

„Krisztina started to struggle with her calf on Wednesday. She got treatment and was tested during the warm up and she felt fine. But in the match, the pain in her calf came back. She is expected to be out for at least two weeks or more.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2027. július
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP