„Szinte végig elérhető közelségben volt a továbbjutás“ 2012.02.14.


Kuhinkó Vivien a hajrában kapott szerepet az RK Zajecar elleni KEK-nyolcaddöntő visszavágóján. A párharc legfiatalabb résztvevője tíz percet töltött a pályán, és tapasztalhatta meg belülről a Kraljevica Sportcsarnok közel 2500 nézője által teremtett hangulatot, mely – bár a bírói síp hangját is szinte elnyomta – sportszerű volt, és kifejezetten tetszett Kuhinak.

„Nagy csalódást okozott mindenkinek, hogy az itthoni nagyon jó teljesítmény ellenére a továbbjutást nem sikerült elérnünk. Úgy készültünk végig az edzéseken, úgy építettünk fel mindent, hogy ezt a párharcot meg kell nyernünk, és meg is fogjuk nyerni. Jól kezdtünk, ugyan pár góllal vezettek, de szinte végig elérhető közelségben volt a továbbjutás, Szikora Melinda nagyon jól védett, ami erőt adott a csapatnak. Sajnos túl sok ziccert elhibáztunk, és rengeteg kapufát lőttünk, így végül kiestünk, ami nagyon rosszul érintett minket.“

A két mérkőzés között új edző érkezett Hozzátok. Ennek milyen hatása volt a csapatra meglátásod szerint?

„Szerda óta edző nálunk Csaba bá‘. Senkisem hátrál meg a feladat elől, senkitől sem kérnek többet, mint amit tud. Először, ezt mondhatom a csapattársaim nevében is, még kicsit izgultunk, hiszen egy BL-ben szereplő, neves csapattól, a Győrtől jött hozzánk, és ott közismerten nagyon nagy munkát végeztek Konkoly Csaba irányításával.“

A szerbiai mérkőzésen Neked is jutott feladat. Hogyan érezted magad a pályán?

„Nagyon örültem neki, hogy pályára kerültem, mert már elég rég nem voltam ennyi időt bent felnőtt meccsen, körülbelül tíz percet kaptam most. A védekezést, úgy érzem, elég jól megoldottam, sikerült ott lennem fejben, talán nem is kaptunk az oldalamról gólt. Támadásban viszont az egyetlen helyzetemet is kihagytam, így ebben maradt hiányérzetem.“

Milyenek voltak a körülmények és a meccs hangulata?

„Két nappal a meccs előtt utaztunk a helyszínre, így bőven volt időnk kipihenni magunkat. Az edzési lehetőséggel adódtak viszont problémák, mert épp karbantartási munkát végeztek a csarnokban, ami mindenképp hátráltatott minket, és nem éreztük fairnek, hiszen így csak kevés időt tudtunk kétkapura edzeni. Székesfehérváron nekik nem kellett ilyen kellemetlenségekkel szembesülniük. Rengeteg szurkoló volt a mérkőzésen, iszonyatos hangulatot teremtett a 2500 néző, szinte a bíró sípszavát sem lehetett hallani. Trombitákkal, dobokkal, hatalmas hangzavart keltettek, de nagyon sportszerűek voltak, nekem tetszett.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2028. október
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP