„Egyértelmű, hogy javítanunk kell a teljesítményünkön“ 2014.01.13.


A téli szünetet megelőző, FTC elleni mérkőzést is beleszámítva, sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a Fehérvár KC szombaton Békéscsabán. Bár a találkozó első félidejéhez képest a másodikban feljavult az FKC védekezése, Pål Oldrup Jensen egyik játékrészben sem lehetett elégedett tanítványai támadásaival, melyek során elkövetett hibák végzetesnek bizonyultak.

Fogamazhatunk úgy, hogy a végeredmény a felzárkózásért folytatott küzdésünk és a kulcspillanatokban elkövetett alapszintű hibáink kombinációjából alakult ki?

„Igen, mondhatjuk így. Túl sok hibát követtünk el támadásban, és a Békéscsabát több lehetőséghez juttattuk, mint kellett volna. Túl sok gólszerzési alkalmat hagytunk számukra az első félidőben, de a másodikban már megfelelő szintű volt a védekezésünk. Ugyanakkor a támadójátékban továbbra is szenvedtünk a hibáink magas száma  miatt. Ahhoz, hogy ebben fejlődjünk, még keményebben kell dolgoznunk! Ennek a fejlődési folyamatnak az alapja, hogy edzésen sokkal keményebbeknek kell lennünk egymással a test-test elleni játékban. Többet kell edzésen is ütköznünk, hogy felkészültebbek legyünk erre a meccseken.“

Mit gondolsz, melyik volt az a potenciális fordulópont, amit nem tudtunk megragadni?

„Visszajövünk a meccsbe 19-18-nál, jól védekezünk, lerohanás gólokat is szerzünk. Ebben a szakaszban megtaláljuk végre a ritmusunkat, nagyobb intenzitással, gyorsabban játszunk. Közel járunk ahhoz, hogy megfogjuk őket, de elrontjuk a jó lövőhelyzeteinket, és néhány sorsdöntő technikai hibát vétünk, amivel hagyjuk, hogy három-négy góllal újra elhúzzanak. Úgy gondolom, ez volt a második félidő kritikus periódusa.“

Milyen most, négy vereséget követően a csapat lelkiállapota? Látsz előrelépést a Siófok elleni meccs óta, vagy újabb visszaesés következett be?

„Természetesen, kemény helyzet a csapat számára, hogy négyet veszítettünk zsinórban, ennek ellenére a mostani meccsen teljesen más hozzáállást láttam a lányoktól, mint a Siófok ellen. Békéscsabán keményen dolgoztak és küzdöttek az egész meccsen, és megvolt az esélyünk a fordításra a mérkőzés utolsó negyedében. Egyértelmű, hogy javítanunk kell a teljesítményünkön, és ez így is lesz, ha továbbra is keményen készülünk, koncentráltak maradunk, és hiszünk magunkban.“


Can we say that the final score is a result of fight-back efforts combined with basic errors in key moments?

„We can say that. We commited too many errors in our attack play and gave Békéscsaba more opportunities than we should have to. We let them score too many goals in the first half, but in second half our defense was at the level where it should be. However, our attack kept suffering from a lot of mistakes. We need to work even harder to improve on that. This process of improvement should start with our training where we need to be physically tougher with each other. We need to make more tackles in training to be more prepared to that in matches.“

What do you think where the should-be turning points that we missed out?

„We are back into the game at 19-18 by playing good defense and scoring even on fast-breaks. We get our rhythm, play with higher intensity and speed in this period. We are close to catch them, but we miss some good shooting positions and we do some crucial technical faults to let them build their lead to 3-4 goals again. I think this was the crucial point in the second half.“

How is the overall mental shape of the team after four defeats in a row? Do you see improvements since the Siófok game or was it a set-back in that process?

„Of course, it is tough for the team when we have four losses in a row, but I felt a total a different attitude from the girls in this match than against Siófok. In Békéscsaba, they worked hard, fought during the whole match and we had a chance to come back in the last quarter of the game. Of course, we still need to improve our performance, and it will come if we continue to work hard, keep focused and believe in ourselves.“


fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2028. december
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP