Pumi decemberben már játszani akar 2015.07.31.


Kedden, késő délután került sor a beavatkozásra, térdműtéten esett át Tilinger Tamara, az FKC házi gólkirálynője. Rövidesen elhagyhatja a kórházat, tervei szerint decemberben visszatér a parkettre.

Vannak még fájdalmaid?

„A műtétet még érzem, amúgy jól vagyok. Természetesen nem örömteliek a kórházban töltött napok, amúgy minden rendben van, örülök, hogy lezajlott az operáció. A főorvos úr azt mondja, a beavatkozás nagyon jól sikerült, gond nélkül térhetek vissza a pályára az év végén. Egy ilyen műtét után 4-6 hónap felépülési idő, remélem, nekem nem kell fél év, hogy ismét a pályán lehessek. Ha minden jól alakul, decemberben már mérkőzésen szerepelhetek.“

Már az előző szezon utolsó meccsét is kihagytad…

„Előzőleg sem volt egyszerű, folyamatos volt a fájdalom a térdemben, ám a masszőrünk, Bíró László mindig bekötözte és jegelte, a fájdalom ezáltal ugyan csökkent, de nem múlt el.“

Tehát az újabb műtét elkerülhetetlen volt.

„Hiába pihentettem és kíméltem, a helyzet nem javult. Ismét felkerestem Abkarovits Gézát, aki pontosan egy hónappal ezelőtt elvégzett egy artroszkópos vizsgálatot, amely során megállapította: porcplasztikázás szükséges, ha folytatni szeretném a pályafutásomat. Ugyanis a jobb térdemben csontig elkopott a porc, ez okozta a gondjaimat. Két órás műtéten estem át kedden. Hat hétig nem állhatok a jobb lábamra, kizárólag mankóval közlekedhetek.

Ez volt az ötödik beavatkozás a jobb térdemben, mert én az egy hónappal ezelőtti, artroszkópos beavatkozást is operációnak tekintem. Műtötték 2010-ben, 2012-ben, 2014-ben, valamint kétszer idén is. Remélem, immár vége a megpróbáltatásaimnak.“

Az ősszel tehát a társak nem számíthatnak a góljaidra. Amiből az utóbbi években nem volt kevés, mindig Te bizonyultál a gárda házi gólkirályának.

„Én soha nem számoltam a meccseken, mennyi találatnál tartok, a csapat eredményességét tartottam szem előtt. Ha minden jól alakul, decemberben már ott lehetek a pályán. A csapatunk erős lesz, úgy gondolom, a célok elérhetőek. A vezetők az első négy hely valamelyikét tűzték ki célul, ez megvalósítható. Természetesen vannak nálunk jóval erősebb együttesek, de ott lehetünk a közvetlen élmezőnyben. Nagyon szeretnék végre dobogóra lépni. Az ősszel nem leszünk ott a nemzetközi porondon, de remélem, egy év múlva már igen. Imádom a nemzetközi meccsek hangulatát és az utazásokat.“

Horog László
Fotó: Bátor Zsolt


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2028. július
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP