Élménybeszámolók Bécsből 2010.03.23.


Az előző évekhez hasonlóan Sugár Tímea idén is bécsi városnézéssel és Bajnokok Ligája mérkőzéssel egybekötött „tanulmányutat“ szervezett „kiskapusainak“. A tavaszias időben először a schönbrunni kastély állatkertjébe, majd a belvárosba, onnan pedig a Südstadtba, a Hypo Niederösterreich – Dinamo Volgograd mérkőzésre vezetett Susuék útja.

Király Diána, az Alcoa FKC serdülő csapatának a kapusa:

„Ismét egy csodás élménnyel lettünk gazdagabbak. Először elmentünk a schönbrunni kastélyhoz, ahol „betévedtünk“ az állatkertbe is, ami szenzációs volt. Sokféle állatot tekinthettünk meg, el is ment az idő ezzel. Utánna ahogyan eddig is, a kedvenc étteremünkben vacsoráztunk, és finomabbnál-finomabb ételekkel ettük tele magunkat. Majd következett a várva várt meccs. Nagyon jol éreztem magam, és köszönjük szépen Susunak, hogy megint lehetőséget adott nekünk, hogy eljussunk Bécsbe! :)“

Csire Nikolett, az Alcoa FKC serdülő csapatának a kapusa:

„Először Schönbrunnba mentünk, ahol a kastély kertjében sétáltunk, majd bementünk az állatkertbe, ahol fantasztikusan éreztük magunkat, három órát töltöttünk itt el a szép tavaszi időben. : ) Belvárosi séta és vacsora után indultunk a mérkőzésre. A csarnoknál elég nehezen tudtunk leparkolni, mert focimeccs zajlott a szomszédban, de a bevonulásra pont beértünk. Az első tízpercben azt hittük, hogy sima meccse lesz a Hypónak, de az oroszok is felébredtek, és a végére jó szoros csata alakult ki, melyet végül a Hypo nyert két góllal. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük Susunak a felejthetetlen napot. : )“

Cziráky Fanni, az Alcoa FKC ifjúsági csapatának kapusa:

„Minden évben más a program. Az állatkert eddig minden alkalommal zárva volt, de most szerencsére bejutottunk. Imádom az állatkerteket, jó móka volt! A legérdekesebb a trópusi esőerdő pavilonban a denevéres barlang volt! Tök sötét helységen kellett átmennünk, ahol röpködtek a denevérek.“

Bevállaltátok?

„Nagy bátran átmentünk! Szerintem mindenki úgy volt vele, hogy minél gyorsabban túl legyünk rajta. Annyira sötét volt, hogy azt sem láttad hová lépsz, vagy hogy egyáltalán mi van, csak a denevérek jelentek meg hirtelen a szemed előtt!“

Az előző években azt szokhattuk meg, hogy a Hypo egy igen erős csapatnak számít a BL-ben, idén viszont már korábban eldőlt, hogy nem jutnak az elődöntőbe…

„Abban mindenképpen megjelent ez, hogy eddig mindig nagyarányú Hypo-győzelmet láthattunk, míg most az oroszoknak végig volt esélyük. Eddig nem volt derby-jellege a meccseknek, a Hypo mindig jól elverte ellenfelét, amikor ott jártunk, ám most a Volgográd akár nyerhetett volna, de mindkét félidőben nagyon lassan melegedtek bele a játékba.“

A kapusok milyen teljesítményt nyújtottak a meglátásod szerint?

„Sedoykina, a Volgográd első számú kapusa jól teljesített. A Hypóban nagyon érdekes Pedersen. A norvég lány pólóban és rövidnadrágban véd – ez nagyon új dolog volt nekem! Nem volt egy kapusparádé a meccsen, de azért mindkét oldalon hozták a szintet. Az orosz csapat kapusa kifejezetten jó volt, de ettől függetlenül kikaptak.“

További fotók: http://www.facebook.com/album.php?aid=202676&id=351260826272&ref=mf

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2028. szeptember
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP