„Ezt szeretjük csinálni, ez az életünk!“ 2010.12.01.


Egyhetes pihenő után újra edzésbe álltak az Alcoa FKC RightPhone játékosai. A téli alapozás kezdetén Horváth Bernadettel tekintettünk vissza a szezon első felére, mely a tervek és elvárások szerint indult, majd úgy folytatódott mind csapatszinten, mind Betti számára, amire nem lehet előre készülni…

Egy meccs híján lejátszottátok az alapszakasz őszi meccseit… Hogyan értékeled a csapat teljesítményét?

„Nagyon jól kezdtünk! Elvárás volt felénk, hogy az első négy meccsből hármat hoznunk kell, és ezt teljesítettük is; az ETO-tól sajnos kikaptunk. Ezután is jól folytattuk, de sajnos sorra jöttek a sérülések, amik a csapatot kicsit lelkileg is lehangolták, de végül is jók voltunk ősszel. Lesérült Becséri Kitti, Németh Kriszta, Rádl Ticsi, Tilinger Tamara, Ana Amorim is; ezek olyan dolgok, amik ellen nem tudunk mit tenni, de elszomorítóak, és nagy hatással voltak az eredményességünkre.“

Ticsi kiesése Téged is jelentősen érintett, hiszen az őszi szezon nagy részében egyedül maradtál posztodon. Ez mennyire volt megterhelő?

„Az volt, hiszen nagyon jó, ha ketten vagyunk, kiegészítjük egymást, ha egyikünknek nem megy, akkor ott a másik. Ticsivel egyébként is nagyon jó a viszonyom, mind a játékban, mind emberileg kedveljük egymást. Nehéz volt ez, hiszen ha nekem nem ment, [Mihály] Attila nem tudott kit becserélni. Mindig jól kell teljesíteni, de most még inkább szükség volt a jó játékomra. Fizikálisan és fejben is fárasztó végigjátszani a meccseket, de ezt szeretjük csinálni, ez az életünk!“

Saját őszi teljesítményedről mi a véleményed?

„Elég önkritikus ember vagyok, egyáltalán nem vagyok megelégedve. Voltak jó meccseim, de bennem több van, többet szeretnék kihozni magamból!“

Egy rövidke szünet után újrakezdtétek a felkészülést. Milyen a hangulat az edzéseken?

„Jó a hangulat, bár kicsit kevesen vagyunk. A sérülteken kívül vannak betegeink is, Krista Trishchuk ma tért vissza. Izomlázunk van, én személy szerint nagyon fáradt vagyok, mindenem fáj pillanatnyilag!“

Hogy alakul a program a december 28-i, Veszprém elleni meccsig?

„Naponta kettőt edzünk, nagyon meghajtjuk most, ez a téli alapozás, egyelőre az erősítésen van a hangsúly. Sokat futunk, lábmunkázunk, medicinezünk. Edzőmeccseink is lesznek, jövő hét csütörtökön Érddel játszunk, majd a rákövetkező héten mi megyünk hozzájuk. Ahogy közeledünk a bajnoki meccshez, úgy kerül majd fokozatosan előtérbe a taktika, főleg az utolsó héten elemezzük ki a veszprémiek játékát. Ha mindenki odateszi magát, szívvel-lélekkel játszunk, akkor meg fogjuk nyerni, mert meg kell nyernünk ezt a meccset. Annak ellenére is, hogy Pumi nincs, ami nagy érvágás nekünk, de [Bízik] Bogi megoldja a feladatot. Biztosan szeretnének visszavágni nekünk a két legutóbbi vereségért a veszprémiek, nem számíthatunk egyszerű meccsre, de meg fogjuk nyerni!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2029. augusztus
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP