Célegyenesben az U17-es válogatott 2009.06.17.


A szerbiai Európa-bajnokságra készülő ifjúsági válogatott keretében korábban három Fehérép Alcoa FKC játékos szerepelt, akik közül Kaszás Ivett térdsérülése miatt hagyja ki a kontinensviadalt, Németh Nóra az utolsó keretszűkítésnél maradt ki az utazó csapatból, viszont Zsigmond Vivienre alapemberként számít Papp György szövetségi kapitány.

Zsigmond Vivient az ifjúsági válogatott nagyatádi edzőtáborában hívtuk fel, és kértük meg, hogy beszéljen csapata múlt heti mérkőzéseiről, amikor Miskolcon kétszer is megmérkőztek Szlovákia U17-es csapatával:

„Az első meccsen három, a másodikon pedig nyolc góllal tudtunk nyerni. Csütörtökön még látszott csapatunk teljesítményén, hogy a felkészülés elején járunk, fáradtak voltunk. A második, pénteki meccsen már sokkal jobban játszottunk, ami az eredményben is megmutatkozott.“

Mekkora szerepet kaptál a két találkozón Papp György szövetségi kapitánytól?

„Mindkétszer kezdőként jutottam szóhoz. Védekezésben eddig is komoly feladataim voltak a válogatottnál, de most hogy Kaszás Ivett és Planéta Szimonetta sérülés miatt nem lehet velünk, támadásban is nagyobb szerep hárul rám. Akárcsak korábban, továbbra is jobblövőként számolnak velem elsősorban.“

Ezen a héten, az EB előtti utolsó felkészülési mérkőzésekként, Horvátország korosztályos csapatával méritek össze tudásotokat...

„Már itt edzünk Nagyatádon a hét eleje óta, csütörtök délelőtt edzünk még egyet, majd délután négy órakor átutazunk a horvátországi Dugo Selo-ba, ahol pénteken este és szombat délelőtt is játszunk a horvátok ellen.“

Milyen játékerőt képvisel Horvátország?

„Nem játszottunk még a válogatottal ellenük, de klubommal novemberben voltunk Horvátországban egy tornán, ahol megnézhettük milyen a horvát ifiválogatott. Szerintem jó kis meccseket játszunk, és nyerünk majd ellenük!“

A további program hogyan alakul?

„Jövő héten Kistelekre megyünk, majd onnan szerdán indulunk ki Szerbiába az EB helyszínére. Csütörtökön kezdjük meg a tornát, a nyitómeccsen Litvánia ellen játszunk, majd pénteken szünnap lesz, a hétvégén pedig játszunk Macedónia és Franciaország ellen a csoportkörben.“

A csoportkörből elvárható a továbbjutás?

„Mivel az első két csapat jut tovább, mindenképpen az. A litvánokat és a macedónokat kötelező vernünk, a franciák ellen egy jó szoros meccsen nyerhetünk, ha tudásunknak megfelelően játszunk. Mivel továbbvisszük a csoportból a pontokat, ezért jó lenne Franciaországot is megvernünk.“

Milyen szerepléssel lennél elégedett?

„Pont beszéltük a lányokkal, hogy óriási dolog lenne megnyerni. Az idei EB-aranyérem kvalifikációt ér a jövő nyári, szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékokra, amin részt venni minden gyereknek felemelő érzés lehet. Ezért a célért mindenki teljes erejével küzdeni fog! Csapatunk ugyan kicsinek számít, például a románoknál jóval alacsonyabbak vagyunk, ami hátrány és előny is egyben: a termetbéli hiányosságunkat ellensúlyozza a gyorsaságunk és ügyességünk. Ezzel nyerhetjük meg az EB-t szerintem.“

Mi más mondhatnánk: Így legyen!


Kaszás Ivett súlyos térdsérülését követően – melyet a serdülő bajnokság rájátszásában, a Vasas elleni mérkőzésen szenvedett el – az EB helyett a jónéhány hónap múlva esedékes visszatérésére készül, így adta magát a legfontosabb kérdés:

Hogy vagy?

„Köszönöm, most már egész szépen alakulok. Minden másnap járok Fehérvárra gyógytornára, és a gyógytornász szerint is előrébb járunk, mint más ilyenkor szokott. Szerencsére nagyon jól gyógyul a lábam.“

Körülbelül mikorra várható a visszatérésed, mikortól állhatsz edzésbe?

„Elvileg októberben kezdhetem el az edzéseket, de ez mindig egyénfüggő. Nagyon remélem, hogy augusztus végén már legalább futni elkezdhetek.“

A gyógytornán most milyen gyakorlatokat végzel?

„Eddig leginkább a fekvőgyakorlatokat csináltuk a gyógytornásszal, de ezen a héten kezdtük az állógyakorlatokat, már mennek a guggolások, kitámasztások is.“

Legutóbbi interjúnk alkalmával említetted, hogy az EB-re kimész szurkolni a lányoknak. Továbbra is áll még ez a terv?

„Igen, bár a teljes tornára nem, de a második felére kimegyünk a családdal. Nagyon remélem, hogy az első csoportkörből való továbbjutás nem okoz majd gondot, sőt szerintem az első három csapat között végez a válogatott!“


Női U17-es Európa-bajnokság
Időpont: 2009. június 25-től július 5-ig
Helyszín: Nis és Vrnjacka Banja (Szerbia)

C-csoport mérkőzései (Nis):

Június 25. (csütörtök)
14:00: Franciaország – Macedónia
16:00: Magyarország – Litvánia

Június 27. (szombat)
14:00: Litvánia – Franciaország
16:00: Macedónia – Magyarország

Június 28. (vasárnap)
14:00: Franciaország – Magyarország
16:00: Macedónia – Litvánia

fkc.hu
fotó: V-Man (képen: Zsigmond Vivien)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2030. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP