|
|
|
|
„Amekkora szerepet kapok, azt kell tökéletesen teljesítenem” - Exkluzív interjú Vaszari Virággal - I. rész |
2006.05.07. |
Folytatjuk a tavaly megkezdett riport sorozatunkat a csapat tagjaival. Ezúttal az egyik fiatal, tehetséges játékosunkról, Vaszari Virágról olvashattok.
Minden riporter rémálma, hogy elkésik a megbeszélt időpontról. Ráadásul, ha az ember még épp hogy csak tanulja a szakmát, főleg kellemetlen. Tudom, hogy még programja van az interjú után. Már hív is telefonon. Közben azon jár az agyam: hogy lesz ebből egy jó hangulatú beszélgetés, ha már az elején a háta közepére se fog kívánni. Aztán láss csodát: másfél óra múlva úgy adom át az oktatójának, hogy a sok nevetéstől annyira fáj a szám, hogy alig bírok beszélni. De az első zebránál azért a biztonság kedvéért alaposan körülnézek…
Név: Vaszari Virág Születési hely/idő: Dombóvár/1986.03.22. Poszt: átlövő Korábbi klubjai: Kocsola SC UKSE Szekszárd Ferropatent Szekszárd SE Jelenlegi klubja: Cornexi-Alcoa-HSB Holding (NB1/B, ifi, felnőtt csapat) Eredményei: EHF Kupa győztes (2005) magyar bajnok 4. helyezett (2005) Magyar Kupa 2. helyezett (2006)
Egy könnyed kérdés az elején: hogy kerültél a kézilabda közelébe? Nem mondom azt, hogy rá voltam kényszerítve, mert kiskorom óta imádtam mozogni meg sportolni, így már körülbelül nyolc éves koromban elkezdtem játszani. De igazából nekem otthon sok választásom nem volt. Ahol lakom, Kocsola, egy kisközség, körülbelül 1200 fős, tehát nagyon pici. Ott az általános iskolában még ma is van egy lelkes tesi tanárnő, Schmidtné Pintér Valéria. Nála kezdtem el kézilabdázni. Mást nagyon nem is tudtam volna csinálni.
Ez családi örökség volt? Nem, komoly szinten senki nem sportolt előttem a családunkban. De én ezt mindenképpen akartam.
Kocsola után Szekszárd? Igen, Kocsolán megyei szintű csapat volt, de én már tizenegy-két éves koromban is a felnőttekkel játszottam. Ezen kívül tornákra jártunk, országos döntőben is voltunk, ami elég nagy szó volt, mert például a Debrecen meg a Győr mellett egy Kocsola… Azt se tudták, hogy kik vagyunk. Egyszer megvertük a Debrecent is, ami hatalmas élmény volt. Aztán hetedik osztályos korom után – én nyolcosztályos gimibe jártam - megkerestek, és így kerültem Szekszárdra, ami nyolcvan kilométerre van tőlünk, ezért kollégista lettem. Ott az NB2-es felnőtt bajnokságban játszottam két évig, majd klubot váltottam Szekszárdon belül, és az NB1/B-s felnőtt csapatukhoz kerültem. Utána jöttem Székesfehérvárra.
Hogyan? Akkoriban serdülőválogatott voltam, és Zsuzsa néni (Csenki Györgyné) volt az edzőnk. Ő idejött Fehérvárra, és mondta, hogy örülne neki, ha én is eljönnék.
Mennyit gondolkodtál rajta? Elég nehéz volt elszakadni. Megint egy új város, új osztály - mert már előtte is három különböző iskolába jártam -, barátok… Ez az, ami nehéz volt. A szüleimtől igazából már tizenhárom éves koromban úgymond „elváltam”, szóval ilyen szempontból nem volt nehéz, de összességében igen.
Anyukád hogy viselte, hogy egyszem pici lánya még messzebb megy? Én tényleg nagyon szerettem kézilabdázni, mindenem a kézilabda volt, úgyhogy ők támogattak engem ebben is.
Vannak olyanok, akikkel Szekszárdon együtt játszottál, és ők is az NB1-ben játszanak most? Nem, nincsenek. De például a Szabit már nagyon régóta ismerem. Vele együtt voltunk a serdülőválogatottban, és ő is pont akkor került ide Fehérvárra, amikor én. Meg az Edó is.
A szüleid eljönnek a meccseidre így is, hogy ilyen messzire kerültél? Igen, általában amikor tudnak, mindig eljönnek. De ez mindig is így volt. Követnek mindenhova… :) Kiskoromban is mindig ott voltak velem a tornákon, amiken szerepeltünk.
Igazából mi a te eredeti posztod? Mert én talán még csak kapusként nem láttalak… Igen… :) Valójában átlövő. Itt a Cornexiben joker-szerepet töltök be, de elvileg átlövő vagyok, meg biztos hetest dobó. :)
Az átlövő posztot szereted a legjobban? Igen, bár most sokat játszom jobbszélen. Az is jó, élvezem, mert örülök, ha egyáltalán játszom, de azért az igazi poszt az mégiscsak az átlövő lenne. Remélhetőleg majd hamarosan ott is több lehetőséget fogok kapni.
A nagycsapaton kívül játszol az NB1/B-ben, illetve az ifiben is, ahol nagyon jók a statisztikáid. Csapatszempontból hol szeretsz a legjobban játszani A nagycsapatban.
Játék szempontjából is? Játék szempontjából is mindenképpen nagyobb élmény ott játszani, de szeretek az NB1/B-ben meg az ifiben is, mert ott meg nekem van tulajdonképpen az egyik legnagyobb szerepem. Ott nagyobb a felelősség, szóval azt is szeretem nagyon.
Lassan egyre többen mondják, hogy bár elég régóta tagja vagy a nagycsapatnak, de még mindig keveset játszol. Ezt gondolom te is érzed. Mennyire nehéz ezt feldolgoznod? Húha. Hát nehéz. Nehéz, mert az ember dolgozik, és várja, hogy lehetőséget kapjon. De tisztában vagyok azzal, hogy még viszonylag fiatal vagyok, még előttem van egy csomó lehetőség, és ez éltet. Nem akarok keseregni miatta, mert fölösleges. Bánt valamennyire, de amekkora szerepet kapok, azt kell tökéletesen teljesítenem.
Emiatt még nem akartál elmenni másik csapatba? Én nagyon szeretem Fehérvárt, és nem lehet tudni, hogy más csapatban mennyi játéklehetőségem lenne. Szeretek itt lenni… Szeretem az Edinát is, és nagyon szeretem ezt a csapatot. Tényleg nagyon imádom a csajokat… Szeretek itt dolgozni.
Legutoljára a Hódmezővásárhely elleni meccsen is te voltál a kimaradó. Ilyenkor leutazol a csapattal, és a meccs előtt egyszer csak kiderül, hogy ma pont te nem fogsz játszani. Ez lelkileg mennyire visel meg? Elég lelkizős vagyok... Rossz érzés. Rossz érzés, hogy épp akkor nem számítanak rám, de azért a csajok nagyon sokat segítenek.
Ki a legjobb barátnőd a csapatban? Most már a negyedik éve, hogy itt vagyok, és Edóval vagyok talán a leginkább jóban. Ő volt a szobatársam már első évben is, amikor idekerültünk. Akkor még nyolcan laktunk együtt Zsuzsa nénivel egy családi házban. Aztán következő évben felköltöztünk Öreghegyre, akkor is egy családi házba. Végül is két éve mentünk külön. Azóta kisebb csoportokban lakunk. Én a Löwkével, meg a Pipivel (Nagy Beatrix) kezdtem, aztán ők elköltöztek. A Pipi ki is ment Spanyolországba, és így egyedül maradtam. Akkor jöttek hozzám az ifisták, úgyhogy most a Varga Katával, meg a Popovics Katával lakom. Csak most már a Prohászkán.
Panelba költöztél? Nem, nem panel, tégla. :) Egy nyolcvan négyzetméteres lakás. Elég nagy, mindegyikünknek van külön szobája.
És megszokta a várost a falusi kislány? Meg. Már Szekszárdon is, bár az nem volt ilyen nagyváros.
Jobban szereted, mint a falut? Nem mondanám, hogy jobban szeretem, mert hétvégente nagyon szeretek otthon is lenni. Most is otthon voltam, előző hétvégén. Ott olyan nyugis az élet… De itt is szeretek lenni… Mindenhol. :)
Amikor Fehérvárra kerültél, még két évet jártál a Tópartiba. Miért pont ezt az iskolát választottad? Tulajdonképpen a klub ajánlotta az iskolát; hogy nézzük meg, mert elég jó. Én Szekszárdon a Garay János Gimnáziumba jártam, ami jó sulinak számít. Itt Fehérváron nagyon erősbe se akartam menni, tehát ez pont ideális volt. Végül az átlagom alapján azt mondta az igazgató úr, hogy természetesen felvesznek. Egyébként matekos osztályba kerültem, ami nem volt túl jó, de túléltem. :)
Inkább reál beállítottságú vagy? … Én nem is tudom… Igen, inkább reál beállítottságú vagyok, mert a humánt se nagyon kedvelem. Én olyan semmi vagyok. Vagy minden… :) Most is gazdálkodási szakra járok, és szerintem teljesen jól sikerültek a vizsgáim. Bár a matek azért nehéz volt.
Gimibe rendesen be tudtál járni a kézilabda mellett? Csak harmadikban voltam úgymond „normál diák”, negyedikben már magántanuló lettem, mert abban az évben már a felnőtt csapattal edzettem délelőtt meg délután is. Ezért döntöttünk úgy, hogy jobb lesz, ha magántanuló leszek. Nagyon jól sikerült az az évem. Osztályfőnökünk azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy magántanuló voltam, nagyon jó lett az érettségim is.
Az osztályba könnyen beilleszkedtél; például fel tudnád sorolni az osztálynévsort? Azt azért igen… :) De már kezdettől fogva megvolt a kis baráti köröm: négy srác és három lány. Velük még most is tartom a kapcsolatot. A többiekkel is jóban voltam, de igazából ők sem nyitottak felém, így én sem feléjük… Amikor magántanuló voltam, akkor pedig alig jártam be. Úgy volt, hogy bármikor bemehetek a suliba, de ez persze attól is függött, hogy mennyire voltam fáradt, meg mennyire volt kedvem… :) Azért amikor úgy éreztem, hogy be kell menni, akkor bementem.
Mennyire volt furcsa nekik, hogy egy komoly sportoló jár az osztályba? Emlékszem, amikor első nap kerestük Szabinával az osztályunkat – mert ő is odajárt egy fél évet -, ott álltunk a terem előtt, és pont, akikkel jóba is lettem – a Csordás Dávidék -, mutogattak, hogy valószínűleg ők lesznek azok. A Csordi már előtte is nagy kézilabda rajongó volt. De egyébként mindig totál büszkék voltak rám.
Eljöttek a meccseidre is? Igen, kijártak meccsekre is. A Csordi például még most is kijön.
Folytatjuk...
Fotó: Bölcsföldi István Péter
Készítette: MM
cornexikezilabda.hu |
|
|
|
|
|
|
|
|
ESEMÉNYEK |
|
|
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
1 |
2 |
|
|
|