Edzői vélemények 2011.02.27.


Az FTC-Rail Cargo Hungaria – Alcoa FKC RightPhone bajnoki után mindkét vezetőedző csapata hullámzó teljesítményét említette. Míg a Fradi – a Viborg elleni KEK-bravúrt követő – meglepő váci kupakudarc után bizonyított újra szurkolóinak, az FKC a DVSC elleni nagyszerű győzelemből érkezve mutatott ma lényegesen gyengébb teljesítményt.

Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„A negatív részből sokat lehet tanulni, a pozitív részből pedig építkeznünk kell. Egy-két játékosom elől és hátul mutatott indiszponált teljesítménye erősen befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, és azt, hogy nem sokáig maradtunk meccsben. Az utolsó húsz percben mindenkinek játéklehetőséget adtam, és ott nagyobb lelkesedést tapasztaltam. A bátorság, a vakmerőség, a jó értelemben vett pimaszság, valamint a hit hiányzott belőlünk. Játékosaimnak elsősorban saját képességeikben kellene bízniuk! Amíg ilyen szélsőséges teljesítményt nyújtunk hétről-hétre, addig a magunk dolgát tesszük nehézzé.

De nézzük a dolgok pozitív oldalát: versenyben vagyunk az ötödik helyért a bajnokságban, és bent vagyunk a kupában a négy között, annak ellenére, hogy folyamatosan foghíjasan tudunk kiállni.“

Az első félidőben újabb sérülés sújtotta a csapatot, Ana Amorim távozott a csarnokból idő előtt. Mit lehet tudni sérülésének súlyosságáról?

„Az első diagnózis szerint ficama vagy ujjtörése van; bevitték a kórházba.“ [Azóta kiderült, hogy Ana ujja nem tört el, de újra többhetes kihagyás vár rá.]

Következő ellenfél a Vác. Hullámhegy, hullámvölgy – akkor most megint hullámhegy jön?

„Nagyon bízom benne! Úgy látszik, nekünk idén ez jut… Remélem, nem pont most ér véget ez a „sorminta”. Ezt most elrontottuk, de nézzünk előre! Nyilván ez a szélsőséges produkció hosszútávon nem kifizetődő, de bízom benne, hogy a mai rossz játék után jövő héten újra jó jön...“


Elek Gábor, az FTC vezetőedzője:

„A gyors középkezdés elleni visszarendeződés megoldását gondoltuk előzetesen a legfontosabbnak. A védekezésünk körülbelül húsz perc után állt igazán össze, összességében jól megoldottuk az egész mérkőzést, nagyon könnyen tudtunk gólt lőni. A szerdai, váci kupakiesés miatt iszonyatos szégyenérzet volt mindannyiunkban, látszott is a csapatomon a csütörtöki-pénteki edzéseken, hogy nagyon szeretnénk javítani. Úgy gondolom, ez sikerült is, hiszen ne felejtsük el, hogy ez a Fehérvár a múlt héten a bajnokság egyik élcsapatát verte magabiztosan. Megvallom, nehezebb mérkőzésre számítottam, noha azzal is tisztában voltam, hogy ha az első félidőben sikerül megtörnünk a Fehérvárt, akkor az onnan sima mérkőzés lesz.“

A Viborg elleni hatalmas siker után váratlan volt a visszaesés, majd ma újra jól játszott a Fradi. Mikorra szüntethető meg ez a hullámzó játék?

„Ezt én is szeretném tudni! Jó lenne ha nem lenne ránk ez jellemző, de ahogy látjuk, ez nem azon múlik, hogy én mit szeretnék. Ha egy pillanatra is elhisszük magunkról, hogy jók vagyunk, és rutinból tudunk kézilabdázni, annak mindig ez a vége. Itt ez a legfontosabb, megértetni a játékosokkal, hogy a ‚Fradi‘ név önmagában még nem jelent győzelmet.“

Az alapszakasz második helyét meg lehet céloznotok annak tudatában, hogy ehhez valószínűleg pontot kell szereznetek Debrecenben?

„Nyilván meg lehet, de majd kiderül mennyire fog sikerülni. A Debrecenről vannak most különböző mendemondák, volt most nekik egy kudarcuk, de Debrecenben továbbra is ők számítanak a mérkőzés esélyesének, főleg úgy, hogy rogyásig vagyunk sérültekkel. Az viszont biztos, hogy mi a második hely megszerzéséért fogunk menni Debrecenbe!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2034. augusztus
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP