Már Dániában 2007.11.04.


Az átszállásokkal együtt tízórás utazás után érkeztek meg Frederikshavnba a Cornexi-Alcoa játékosai. Rövid pihenőt követően Sæby község egyik sportcsarnokában tartott edzést tanítványainak Vura József vezetőedző. Legyen szó akár a szállásról, étkezésről vagy buszozásról, az Aalborg részéről nagyszerű vendéglátásban részesül a csapatunk.

Az első kellemes meglepetés a schwechati repülőtéren érte a fehérváriakat: a SAS légitársaság külön check-in pultot tartott fenn a Cornexinek, így pillanatokon belül végzett a csapat a poggyászok feladásával.

Ezt követően is ilyen zökkenőmentesen zajlott az egész utazás, és a koppenhágai másfélórás tranzitidő még az ebédre is kényelmesen elegendő volt. Délután négy órakor pedig már a buszban ült a csapat – Aalborgból Frederikshavn felé véve az irányt.

A kikötővárosban az igényes Scandic Hotelben került elszállásolásra a Cornexi. A szobák elfoglalása után rövid pihenő következett, majd a szomszédos Sæbyben edzettek a lányok. Érdekesség, hogy a minden igényt kielégítő sportcsarnok nem az egyetlen ilyen létesítmény a településen – Sæby mindössze 6.000 lakosának két sportcsarnok áll a rendelkezésére.

A Cornexi Dániába elutazott játékos-kerete:

Balogh Beatrix
Laima Bernataviciute
Sladjana Djeric
Emberovics Míra
Fekete Csilla
Kovács Angéla
Lévai Zsófia
Kamper Olívia
Mayer Szabina
Szrnka Hortenzia
Tápai Szabina
Kristina Trishchuk
Vaszari Virág
Sonata Vijunaite

cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP