Ibi és Zia 2007.11.12.


A Cornexi-Alcoa és az Aalborg DH EHF-kupa összecsapásán jó ismerősök, sőt igazi barátnők váltak átmenetileg ellenfelekké. A meccsek előtt és után Vura Józseffel boldogan beszélgettek volt tanítványai, Mehlmann Ibolya és Bognár Barbara; az egykori Hypo-játékos Tanja Logvin is örömmel üdvözölte cornexis ismerőseit. A következő interjúban is két jó barátnő mesél egymásról és a vasárnapi mérkőzésről.

Elsőnek a tegnapi meccsről kérdeztük Szrnka Hortenziát, a Cornexi balátlövőjét és Mehlmann Ibolyát, az Aalborg és a magyar válogatott jobbátlövőjét…

Zia: „Az Aalborg elleni meccsre jó edzésekkel készültünk, és mindegyikünk nagyon várta az összecsapást. Bíztunk benne, hogy győzünk és továbbjutunk, hiszen már kint is éreztük, hogy ez a csapat verhető. Ha ott nem követünk el annyi ostoba hibát, az is másképp alakul. Most ezt – úgy érzem – sikerült kijavítanunk. Ennek eredménye lett a továbbjutás.”

Ibi: „Csalódott vagyok, hiszen minden sportolót rosszul érint, ha kikap, és nem jut tovább az európai kupában. Szerencsére nekem jól ment a játék magyar közönség előtt. Sajnos a bajnokságunk nem úgy alakul, ahogy a tavalyi évünk. Új edző jött, akinek teljesen más az elképzelése, más játékstílust szeretne képviselni. Ez pedig sem Logvinnak, sem nekem nem kedvez. Azt hiszem, hogy inkább fiatal játékosokra alapoz az edző, és jövőre valószínűleg új csapat fog kialakulni.”

A két játékos barátsága gyermekkorukra nyúlik vissza. Bár Zia éveket légióskodott Németországban, most pedig Ibi él Dániában, a távolság ellenére is szinte napi kapcsolatban állnak, találkozásra azonban kevesebb lehetőségük adódik.

Zia: „Ibivel már nagyon régen, serdülő válogatott korunk óta nagy barátságban vagyunk.  Az egyik legjobb barátnőm. Szinte rendszeresen egy szobában voltunk még a felnőtt válogatott idején is. Én mindig szerettem vele vagy ellene játszani.”

Ibi: „Ez szerintem természetes is, hiszen egy korosztály vagyunk. A serdülő-, ifi- és junior-válogatottban is rendszeresen együtt játszottunk. Nagyon szeretem, mint embert, és remélem, sokáig tart majd ez a barátság.”

Zia: „Minden nap kommunikálunk az internet, hiszen a Skype, az MSN jó lehetőségek arra, hogy folyamatosan tudjunk egymásról. Alkalomadtán persze zrikáljuk is kicsit egymást, ahogy legutóbb most, a két EHF-meccs közötti időszakban. Sőt, mivel férjeink is jóban vannak, ők sem hagyják ki az ilyen beszélgetéseket.

Ibi: „Az internet tényleg nagy könnyebbséget nyújt a napi kapcsolat megtartásához. Személy szerint úgy vélem, hogy a meccsen „nincs barátság”, de a mérkőzések után alaposan kibeszéljük a történéseket.”

Zia: „Megpróbálunk találkozni, amikor csak lehet. Ahogy jó barátnők között lenni szokott, ugyanúgy jelen voltam az esküvőjén, ahogy ő az enyémen idén nyáron. Legközelebb talán akkor jövünk össze, amikor majd hosszabb időt tölt itt Ibi a válogatottság kapcsán.”

Hogyan jellemeznétek a másikat, mi a legjobb vagy legrosszabb tulajdonság, amit megemlítenétek egymásról?

Zia: „Nehéz lenne rossz tulajdonságot találnom Ibinél – talán kicsit forrófejű, és néha túl gyorsan kimondja azt, ami a nyelvén van. Viszont rettenetesen megbízható és egy nagyon szeretetre méltó ember!”

Ibi: „Tudom, hogy sajnos most fáj Zia lába, és látszott, hogy a térde miatt picit elfáradt, de nagyon jó játékos. Rosszat nem tudok róla mondani, mert nagyon szeretem, és mivel mindenkinek van hibája, úgy kell elfogadni amilyen, úgy kerek egész az ember.”

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter, V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP