EB-selejtező és szabadság után 2007.12.10.


A Goldberger elleni mérkőzés utáni este utazott el, és ma érkezett vissza Székesfehérvárra Laima Bernataviciute. A Cornexi-Alcoa átlövője előbb a litván válogatott szlovákiai összetartásán vett részt, majd az Európa-bajnoki selejtezőn szerepelt sikerrel. Végül a Vura József vezetőedzőtől kapott, egyhetes szabadságát töltötte Vilniusban.

A selejtezőcsoportotokat veretlenül nyertétek…

„Nagyon jól éreztem magam a válogatottnál, bár ezúttal új szerepet kaptam: mivel a jobbátlövőnk megsérült, én kerültem át arra az oldalra, míg balátlövő pozícióban Stellbrink játszott.”

Az utolsó, Bosznia-Hercegovina elleni meccsen tizenkét gólt lőttél. Akkor is jobblövő voltál?

„Nem, azon az egy meccsen a megszokott posztomon, azaz balátlövőben játszottam.”

Milyenek voltak az ellenfelek?

„Annak ellenére, hogy Izland lett a csoportunkban a második, én a fehéroroszokat éreztem a legerősebb ellenfélnek. Az izlandiakat tizenhat góllal vertük; érthetetlen a számomra, hogy miként tudott Fehéroroszország tőlük kikapni.”

A szezon kezdete óta először voltál otthon. Nehéz volt ma reggel repülőre szállni?

„Ez az első alkalom, hogy tartósan elkerültem otthonról, ezért nagyon jó volt végre a családomat és a barátaimat viszontlátni. Ilyenkor természetesen nem könnyű a búcsúzás. Ugyanakkor az egyhetes pihenés után motiváltan és örömmel jöttem vissza a csapattársaimhoz.”


A selejtezőtorna válogatottja:

Kapus: Alena Abramovich (BLR)
Jobbszélső: Volha Kandratsyeva (BLR)
Jobbátlövő: Laima Bernataviciute (LTU)
Beállós: Anna Gudmunsdottir (ISL)
Irányító: Sabina Pehic (BIH)
Balátlövő: Birute Stellbrink (LTU)
Balszélső: Gabija Bugenienė (LTU)

cornexikezilabda.hu
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP