Ifik: Négygólos győzelem 2008.01.12.


A hosszú téli szünetet követő első mérkőzésén négygólos győzelmet aratott a Cornexi-Alcoa ifjúsági csapata. A fehérváriak ellenfele az ASA-Hódmezővásárhely volt a bajnokság tizedik fordulójában. A huszonkettedik percig a vendégek vezettek, de már a szünet előtt fordítottak Mihály Attila tanítványai, és végül a tizenkét-gólos Kiss Adrienn vezetésével 34-30-ra nyerték a találkozót.

NBI ifjúsági bajnokság, 10. forduló:
Cornexi-Alcoa – ASA-Hódmezővásárhelyi NKSE 34-30 (18-17)
Köfém Sportcsarnok

Cornexi: Pácz V. és Trimmel (kapusok), Kiss 12 (5), Kaszás 6, Bízik B. 4, Kapási 4, Fekete 3, Lelkes 2, Varga 2, Pácz L. 1, Becséri, Kocsis. Edző: Mihály Attila.

Mihály Attila, a Cornexi utánpótlás-edzője:

„Rosszul kezdtük a mérkőzést; bár a támadójátékunk tempójával és eredményességével elégedett voltam, sajnos puhán és szellősen védekeztünk. Ahogy felkeményedtünk, úgy vettük át a vezetést, és fordítottuk meg az eredményt.

Egész héten betegségek és sérülések hátráltatták a munkánkat, így a szokásosnál több feladat hárult a belső posztokon szereplő, hadra fogható játékosaimra, amit sikerrel oldottak meg – ugyanúgy, ahogy az eddig kevesebb szerepet kapó játékosok is éltek a lehetőségükkel.”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP