Sorozatban a harmadik bajnokverés 2008.02.25.


Az aktuális magyar bajnok immár sorozatban harmadszor hagyta el vereséggel a Köfém Sportcsarnokot. Az előző szezonban a Győrt kétszer is legyőzte csapatunk, míg szombaton a Ferencváros elleni aratott diadalt a Fehérép Alcoa FKC. A „mesterhármas” főszereplői közül ketten, Balogh Beatrix és Fekete Csilla meséltek a hétvégi sikerről, mely több okból is sokáig emlékezetes marad…

Balogh Beatrix, a Fehérép Alcoa FKC csapatkapitánya:

„Tényleg sokat készültünk a Fradi elleni mérkőzésünkre. A spanyolok elleni összecsapás arra mindenképpen jó volt, hogy ráérezzünk, milyen keményen kell játszani napjaink kézilabdáját. A Ferencváros elleni meccsünk ennek a jegyében telt, hiszen hasonló keménységgel próbáltunk védekezni, és úgy érzem, ez eredményesnek is bizonyult.

Az első félidő végén kicsit kiengedtünk, nem úgy sikerültek a támadásaink, ahogy előtte, ezért lett közte négy gól. Viszont azt gondolom, hogy a mai kézilabdában négy-öt gól már semmit sem jelent, egyik csapat sem nyugodhat meg ilyen állásnál, hogy megvan a meccs, és elkeseredni sem szabad, hiszen bőven van még esély a fordításra.

A lelátón lezajlott szurkolói incidenseknek, kitöréseknek nagyon ellene vagyok. Szerintem azért kellene kijönniük a szurkolóknak, hogy saját csapatukat segítség a sportszerű buzdításukkal, ne pedig az ellenfél közönségét figyeljék ugrásra készen, hogy ki mit vagy hogyan mond. Ezt nagyon nem szeretem. A mi közönségünkre ráadásul ez a fajta stílus nem is jellemző. Minden esetre én teljesen kizártam a pályán kívül történteket, és arra koncentráltam, hogy meglegyen a meccs. Ami nagyon jó volt, hogy mind a védekezésben, mind a támadásban igazi csapatként tudtunk funkcionálni. Ez a legfontosabb.

Nagyon kellett már, hogy ne csak jó meccset játszunk, vagy szoros eredményt érjünk el, hanem rangadót nyerjünk végre. A két pont begyűjtéséért játsszák ezt a játékot, ez a cél. Úgy érzem, most szárnyakat kaptunk, és remélem, hogy a héten – a szerdai Debrecen elleni kupameccsünkön – ezt újra bizonyítani is tudjuk.”

Fekete Csilla, a Fehérép Alcoa FKC kapusa:

„A Fradi elleni meccsen a lányok sokat segítettek nekünk kapusoknak azzal, hogy végre igazán összeállt a védekezésünk. Annak külön örülök, hogy páran kimagasló teljesítménnyel segítették hozzá a csapatot a győzelemhez. Nem volt kétséges a számunkra, hogy visszahozható a négygólos hátrány, hiszen egész héten úgy készültünk, hogy nehogy már ne nyerjünk hazai pályán. A második félidőben szerintem úgy működtünk, ahogy elvárható volt, persze hullámvölgyek mindig előfordulhatnak. A lelátón történtek miatti leállás pedig inkább az ellenfelünket zavarta meg.

Végre nekünk is csinálnunk kellett már valamit a pályán. Az edzéseken szerzett lendületünk ezúttal megmaradt a meccsre is. A győzelemből és sikerből mindenképpen erőt és önbizalmat kell merítenünk. A továbbiakban még jobban kell koncentrálnunk és fegyelmezetten végrehajtanunk az edzői utasításokat, ahogy azt a Fradi elleni meccsen is tettük.”

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP