Csoportgyőzelem születésnapra 2008.03.26.


A magyar junior női kézilabda-válogatott veretlenül végzett a csoport első helyén az izlandi VB-selejtezőn, így Róth Kálmán együttese kivívta a szereplés jogát a nyáron megrendezésre kerülő macedóniai világversenyre. A Fehérép Alcoa FKC beállósát, a huszadik születésnapját hétfőn ünneplő Mayer Szabinát kérdeztük a túra tapasztalatairól.

Gratulálok a továbbjutáshoz!

Nagyon szépen köszönjük, boldogok vagyunk, hogy sikerült.

Mielőtt elutaztatok, azt mondtad, hogy nem lesz egyszerű elsőként végezni a csoportban. Utólag hogy látod, tényleg nehéz volt?

Természetesen, utólag visszanézve azt lehet mondani, hogy nem volt nagyon nehéz a dolgunk, leszámítva mondjuk az első és utolsó meccsünket, amelyek szorosabbra sikerültek.

Az izlandi gárdától az első percekben még kicsit tartottunk, mivel hazai pályán játszottak, de utólag visszagondolva már az is könnyűnek tűnik. Amikor már három-négy találattal mentünk, felszabadultan, tét nélkül tudtunk ellenük játszani.

A bolgárokról nem tudtunk semmit, Kálmán annyit mondott, hogy játszunk legjobb tudásunk szerint, ne foglalkozzunk mással. Mi így tettünk, és ez bejött, nyertünk.

Az ír csapat finoman fogalmazva sem volt valami erős. Már amikor láttuk őket a többi meccsükön, gondoltuk, hogy az nem lesz veszélyes. Ráadásul nem is játszottam ellenük. Még úgy is nagyarányú győzelmet arattunk felettük, hogy a többi csapathoz képest mi lőttük nekik a második legkevesebb, szám szerint ötvennyolc gólt. Úgy nézett ki, már hozzászoktak, annyira nem idegesítette őket az eredmény.

A szerbek ellen léptünk utoljára pályára. Egy négygólos vereség a kijutásunkat veszélyeztette volna, így nagyon összeszedtük magunkat. Nem taktikáztunk, hanem koncentráltunk, hogy a legjobbat nyújtsuk, és szerencsére nyertünk.

Milyen volt az utazás, hogy tetszett Izland?

Odafelé minden rendben volt az utazással, nem kellett sokat várni az átszállással, nem úgy, mint hazafelé, amikor közel nyolc órát dekkoltunk Frankfurtban. Sajnos magából Izlandból sokat nem láttunk, mert elég feszített volt a tempó. Amikor nem a szállodában voltunk, akkor edzettünk vagy meccseink voltak.

Kedden délután érkeztünk meg, aztán a szállodában átmozgatást tartottunk, nyújtottunk, majd vacsoráztunk. Másnap reggel szintén edzéssel indítottunk, majd megkezdtük a meccseket.

Összességében nagyon jó hangulatú torna volt, és örülünk, hogy veretlenül jutottunk ki a VB-re. Június közepétől kezdődnek majd az összetartások. Róth Kálmán annyit mondott, hogy elégedett a csapattal, akik többet játszottak azokat név szerint is megdicsérte, és azt is mondta, hogy számít az idősebb játékosokra a világbajnokságon.

Az izlandi Női Junior VB-selejtező mérkőzésének eredményei:

Március 19., szerda:
Izland – Magyarország 27-35 (15-16)
Szerbia – Írország 64-4 (26-3)

Március 20., csütörtök:
Magyarország – Bulgária 47-20 (23-8)
Írország – Izland 3-67 (3-34)

Március 21., péntek (a magyar csapat szünnapja):
Bulgária – Írország 56-10 (24-3)
Szerbia – Izland 27-29 (15-15)

Március 22., szombat:
Írország – Magyarország 7-58 (4-52)
Bulgária – Szerbia 21-39 (12-18)

Március 23., vasárnap:
Magyarország – Szerbia 29-28 (12-13)
Izland – Bulgária 40-21 (20-11)

A selejtező végeredménye:

1. Magyarország 8 pont
2. Izland 6 pont
3. Szerbia 4 pont
4. Bulgária 2 pont
5. Írország 0 pont

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP