Women Clubhandball Association (WCA) 2008.03.27.


11 ország 15 klubjának – köztük a Fehérép Alcoa FKC – részvételével megalakult a női kézilabda élklubok érdekvédelmi szervezete, a Women Clubhandball Association. A WCA céljai között szerepel annak elérése, hogy a klubok beleszólhassanak a versenynaptár kialakításába, illetve játékosaikat csak megfelelő biztosítás és kompenzáció mellett használhassák a nemzeti válogatottak.

A találkozón felszólalt Dr. Gerd Butczeck, a férfi klubok hasonló szervezetének (Group Club Handball) az ügyvezetője, aki előadásában egy idézettel világított rá, hogy milyen égető szükségük van a kluboknak arra, hogy egységesen fellépjenek az érdekeik védelmében: „Engem a klubok nem érdekelnek.” – mondta Dr. Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elnöke a 2007-es férfi világbajnokságon.

De miként jelentkezik a klubok érdekeinek figyelmen kívül hagyása a gyakorlatban? Az 2007/2008-as szezon női versenynaptárában 89, a férfiakéban 120 (!) az olyan napok száma, amikor a nemzeti válogatottaknak van programjuk - tudhatták meg a jelenlevők. Azaz előfordulhat, hogy az év negyedében-harmadában a klubok által fizetett játékosok nem állnak a klubok rendelkezésére – ugyanakkor a válogatott szintű események profitjából a klubok egy fillért sem látnak. Pedig lenne mit visszaforgatni… A pekingi olimpia kézilabda-tornájának előkészületeire például nyolcmillió amerikai dollárt biztosít a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az IHF-nek!

Ezek a méltánytalanságok és a törekvés azok feloldására nem kizárólag a kézilabdára jellemzőek. A labdarúgásban a G14 elnevezésű klubtömörülés elérte, hogy az UEFA a soron következő labdarúgó Európa-bajnokságon napi mintegy 4000 eurót fizet minden egyes résztvevő játékos után azok klubjainak.

Persze a futball egy egészen más kategória – viszont a kosárlabda viszonyai már párhuzamba vonhatóak a kézilabdával. Ott a klubok kiharcolták, hogy a versenynaptárba erőteljes beleszólásuk legyen. Szeptember 20. és június 20. között egyáltalán nincsen válogatott program a kosarasoknál; sőt a válogatott események napjainak a számát 45-ben limitálták a fennmaradó időszakban.

A klubszezon közepén rendezett Európa- és világbajnokságok olyanok a klubok számára, „mintha a fagylaltost arra köteleznék, hogy a nyár közepén menjen el szabadságra” – mutatott rá Butzeck úr a kézilabda világesemények jelenlegi rendszerének a klubokra gyakorolt gazdasági hatására.

A WCA alakuló ülésén – a szervezeti kérdések mellett – a fenti problémakör tárgyalásos rendezése állt a középpontban. A résztvevők egyhangúlag megállapodtak abban, hogy csatlakoznak a férfiak (GCH) kezdeményezéséhez, melynek értelmében hét konkrét kérdésben kívánnak közös nevezőre jutni az Európai Kézilabda Szövetséggel (EHF).

Ezek között a pontok között szerepel, hogy az EB-k és VB-k a klubszezonon kívüli időszakban kerüljenek megrendezésre; a nemzeti szövetségek legyenek kötelesek biztosítást kötni a klubok javára az általuk használt játékosokra minden válogatott program idejére; a világversenyek profitjából a játékosok után pénzbeli kompenzációban részesüljenek a klubok.


A WCA alapító tagjai:

HUN: Fehérép Alcoa FKC, Dunaferr, Ferencváros
DEN: Viborg, FC Koppenhága
NOR: Larvik, Byasen
AUT: Hypo Niederösterreich
GER: 1.FC Nürnberg
SLO: Krim Ljubljana
CRO: Podravka
MNE: Buducnost Podgorica
ROM: Oltchim Valcea
ESP: Ribarroja
UKR: Motor Zhaporozhye

Nem tudott jelen lenni, de írásban biztosította támogatásáról a kezdeményezést: HC Leipzig (GER), Kometal Skopje (MKD), Ikast Bording (DEN), Lokomotiva Zagreb (CRO).

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP