Hetedik hely Balatonfüreden 2008.04.15.


Egy gól választotta el a Fehérép Alcoa FKC csapatát az elődöntőtől az Adidas Gyermekbajnokság '93-as korcsoportjának nyolcas döntőjében. Virincsik Anasztázia tanítványai minimális különbséggel maradtak alul a Gárdonyi DSE-vel szemben a csoportkörben, így egy győzelemmel és két verséggel az alsó ágra kerültek, ahol végül a hetedik helyet szerezték meg a roppant kiegyenlített mezőnyben.

A nyolcas döntő legelső mérkőzése – ahogy később kiderült – rögtön meghatározó jelentőségű találkozó volt: a Fehérép Alcoa FKC egygólos vereséget szenvedett a végül ezüstérmet szerző győriekkel szemben. A csoportkör második fordulójában a fehérváriak három góllal bizonyultak jobbnak a Hajdúböszörmény csapatánál, majd a csoportot fölényesen nyerő FTC győzte le négy góllal az FKC-t.

Hátra volt azonban a csoportkör utolsó mérkőzése, melyen a győriek a hajdúságiakkal mérték össze tudásukat. Négygólosnál nem nagyobb különbségű hajdúböszörményi győzelem az FKC továbbjutását jelenthette volna, azonban nem mindennapi izgalmak után – öt perccel a meccs vége előtt néggyel vezetett a Böszörmény! – döntetlen született, azaz ebben a tekintetben is egyetlen árva gólon múlott a továbbjutásunk…

Vasárnap először a keresztbe játszásra került sor, mely során újabb egygólos vereség következett, ezúttal a Szegeddel szemben. Fantasztikus hajrával az utolsó percben egyenlített a Fehérép, de a szegedieknek még maradt idejük egy támadásra, melyet góllal fejeztek be. A hetedik helyért lejátszott helyosztón a Hajdúböszörményt újra magabiztosan győztük le.

Adidas Gyermekbajnokság
Balatonfüred, 2008. április 12-13.
Gyermek 8 leányok (1993)

A-csoport
Fehérép Alcoa FKC –  Gárdonyi DSE Győr 18:19 (10:8)
Budapest Bank FTC – Bocskai VSI, Hajdúböszörmény 33:26 (16:16)
Gárdonyi DSE Győr – Budapest Bank FTC 18:21 (6:11)
Bocskai VSI, Hajdúböszörmény – Fehérép Alcoa FKC 19:22 (9:13)
Budapest Bank FTC – Fehérép Alcoa FKC 22:18 (11:8)
Bocskai VSI, Hajdúböszörmény – Gárdonyi DSE Győr 16:16 (7:8)

A-csoport végeredménye
1. Budapest Bank FTC 6 pont (+14)
2. Gárdonyi DSE Győr 3 pont (-2)
3. Fehérép Alcoa FKC 2 pont (-2)
4. Bocskai VSI, Hajdúböszörmény 1 pont (-10 )

B-csoport végeredménye
1. Angyalföldi Sportiskola 6 pont (+9)
2. Toldi DSE, Győr 4 pont (+11 )
3. UKSE Szekszárd Tolnatej 2 pont (-11)
4. Kézilabda Szeged SE 0 pont (-9)

5-8- helyért:
Fehérép Alcoa FKC – Kézilabda Szeged SE 20:21 (10:12)
UKSE Szekszárd Tolnatej – Bocskai VSI, Hajdúböszörmény 29:18 (15:7)

1-4. helyért:
Budapest Bank FTC – Toldi DSE, Győr 16:22 (7:11)
Angyalföldi Sportiskola – Gárdonyi DSE Győr 13:14 (6:4)

Helyosztók:
7. helyért: Fehérép Alcoa FKC – Bocskai VSI, Hajdúböszörmény 19:15 (8:9)
5. helyért: Kézilabda Szeged SE – UKSE Szekszárd Tolnatej 17:19 (9:10)
3. helyért: Budapest Bank FTC – Angyalföldi Sportiskola 22:16 (12:9)
1. helyért: Toldi DSE, Győr – Gárdonyi DSE Győr 16:11 (10:4)

Végeredmény:
1. Toldi DSE, Győr
2. Gárdonyi DSE, Győr
3. Budapest Bank FTC
4. Angyalföldi Sportiskola
5. UKSE Szekszárd Tolnatej
6. Kézilabda Szeged SE
7. Fehérép Alcoa FKC
8. Bocskai VSI, Hajdúböszörmény

fkc.hu
Fotó: Csezare


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP