Alázat, munka és lemondás 2008.04.19.


Az Adidas Gyermekbajnokság múlt hétvégi döntőjének apropóján Virincsik Anasztázia, a Fehérép Alcoa FKC serdülőcsapatának edzője értékelte a balatonfüredi tapasztalatokat és azoknak az utánpótlás-nevelésünkre vonatkoztatott tanulságait. Anasz kiemelte a megfelelő életszemléletet és tanulást: „Aki az életben vagány és okos, az a pályán is az lesz, és vág majd az esze.”

Egy hét távlatából hogyan látod a csapat szereplését az Adidas Gyermekbajnokság döntőjében?

Az elvárásoknak nem feleltünk meg, hiszen ahogy már a meccsek előtt is említettem, a minimális és maximális célunk is ugyanaz volt, azaz bejutni a legjobb négy közé. Ez pedig nem sikerült. De azt ne felejtsük, hogy az ország legjobb nyolc csapata volt jelen, és mi köztük voltunk! Jövőre megcsináljuk!!!

Miért nem sikerülhetett az előre kitűzött cél elérése?

Igazából nagyon kicsin múlott, hiszen ha az első meccsen is megfelelően motiváltak a lányok, és nem úgy mennek fel a pályára, hogy ők ezt a Győrt már megverték az előselejtezőben, akkor másképp alakul minden. Egy góllal kaptunk ki az első találkozón, ami meghatározta az egész kupának a hangulatát. Egy országos döntőben a meccsek teljesen más ritmusban zajlanak, fel kell kötni a nadrágot!

Ezek szerint az ellenfelek más, intenzívebb felkészítésben is részesülnek…

A csapatomból csak páran – a ’93-asok – játszanak rendszeresen mérkőzéseket, a többiek – beleértve a két kapust is – összesen nyolc-tíz meccsen játszottak idáig a bajnokságban. Ez nagyon kevés más, különösen iskolai csapatokkal szemben, ahol a tornaórákkal együtt szinte napi két edzéssel készülnek a játékosok. A budapesti csapatok például a Budapest Bajnokságban is rendszeresen szerepelnek, ami egyértelműen még nagyobb rutint biztosít számukra.

Tehát a játékosállományban is jelentős különbség van?

Igen. Például átlövő nélkül nem igazán játszható ez a játék, plusz mindenhol sokkal nagyobb, erősebb fizikummal rendelkező játékosok is voltak. Mi voltunk kvázi a legkisebbek. Összességben a csapatok között a fizikum, a magasság, az összeszokottság, valamint a kapusok teljesítménye közötti különbség döntött. Mind a négy tényező közrejátszott abban, hogy ezen a helyen végeztünk. Azt azonban kiemelném, hogy a legutolsó meccsen azok a játékosok is jó teljesítményt nyújtottak, akik addig kevesebb lehetőséget kaptak. A legnehezebb azonban mégis az, hogy a rutinosabb, sikerhez szokott játékosainkat hogyan motiválja az ember egy olyan helyzetben, amikor nem a kitűzött cél eléréséért játszik, hanem jóval az elvárás alatti helyezésért.

Gondolom, ilyenkor elemzitek a tapasztalatokat. Az utánpótlás-nevelés tekintetében melyek a jövőbeli célok?

Természetesen, én mindig tanulok a vereségből; mint mindenből ebből is rengeteg tapasztalat vonható le. Az edzések is azt bizonyítják, hogy a lányok is levonták a megfelelő következtetéseket, és most még jobban koncentrálnak a munkára, mint előtte.

Látom, hogy utánpótlás-nevelés tekintetében miben kellene fejlődnünk. A kollégáimmal kielemeztük, miként történik más csapatoknál a kiválasztás folyamata, mennyit és hogyan edzenek. Egyértelmű, hogy a jövőben szükséges egy olyan iskola, ahol a tanár vagy edző folyamatosan foglalkozik a gyerekekkel. Fizikálisan felkészíti őket, meccseket játszhatnak, és ezáltal összeszokhatnak már ebben a fiatal korban.

Már szervezzük, hogy a kisebbeket fejlődésük érdekében hogyan szoktatjuk a sportolói léthez, a nagyobb ritmusú edzésekhez és a még több mérkőzéshez. Ez az utánpótlás-nevelés egyik kulcsa. Eredményeket elérni pedig csak alázattal, sok munkával, lemondással lehet. Nagyon fontos a normális életszemlélet és természetesen ebben a korban a tanulás, ami egyenes arányban van a játékkal. Aki az életben vagány és okos, az a pályán is az lesz, és vág majd az esze. Örömmel konstatáltam, hogy ez érezhető a játékunkon és a játékosaink hozzáállásán, de még tovább kell fejlődniük, különösen ebben a korban, hiszen tinédzserként lehet ezt a szemléletet a legjobban elsajátítani.

Presstige Média
Fotó: Csezare


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP