Végre kétszámjegyű győzelem 2008.05.10.


Míg az első negyedórában felváltva lőtték a gólokat a Fehérép Alcoa FKC és az Óbudai Goldberger SE játékosai, a mérkőzés utolsó harmadában tizenöt fehérvári találatra mindössze öt fővárosi érkezett. A találkozó így tizenkét-gólos Fehérép-győzelemmel zárult, ami egyben Vura József tanítványainak a legnagyobb különbségű sikere az idei bajnokságban.

1198 percnyi játékidő után végre több mint tíz góllal is vezetett a Fehérép Alcoa FKC ebben a bajnoki szezonban, miután a mai mérkőzés 58. percében BB hetedik góljával 35-24-re alakította a találkozó állását. Érdekesség, hogy a mait megelőző 19 bajnoki mérkőzésen mindössze egyszer vezettünk tíz góllal – a novemberi, Goldberger elleni meccsen Újbudán, melyet végül 29-21-re nyert meg a csapatunk.

Vaszari Virág nyolc akciógólja az eddigi legtöbb, amit NBI-es felnőtt bajnokin lőtt. 2005. április 24-én a rájátszás első fordulójában a Győr ellen (30-34) Virág szintén nyolcszor volt eredményes, de akkor góljai közül hatot hétméteresből szerzett.

NBI, 20. forduló
Fehérép Alcoa FKC – Óbudai Goldberger SE 37-25 (20-17)
Székesfehérvár, 600 néző
Vezette: Pech, Vágvölgyi
   
FKC: Fekete (kapus), Balogh 9 (1), Tápai 8, Vaszari 8, Mayer 7, Bernataviciute 2 (1), Trishchuk 2, Emberovics 1, Vijunaite. Vezetőedző: Vura József

Goldberger: Gridnyeva (kapus), Gráner 7, Szűcs 7 (2), Rummer 3, Huszák 2, Tápai 2, Várkonyi 2, Kordyuk 1, Selenka 1, Forgács, Kuti, Lehel, Németh, Réthelyi. Vezetőedző: Ökrös Csaba

Kiállítások: 2 perc; 4 perc
Hétméteresek: 2/4 (Balogh és Bernataviciute hagyta ki); 2/2

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-2, 10. perc: 7-5, 15. perc: 10-9, 20. perc: 14-11, 25. perc: 16-14; 35. perc: 22-19, 40. perc: 23-20, 45. perc: 25-21, 50. perc: 28-22, 55. perc: 31-22.


Vura József, a Fehérép vezetőedzője:

„Az első félidőben nagyon gyengén védekeztünk, ami kihatással volt a támadójátékunkra is. Nem tudtuk megvalósítani a lerohanásainkat, de ennek ellenére is könnyen szereztük a góljainkat, ami viszont megnyugtatta a csapatot. Második félidő előtt újra nyomatékosan kértem a lányokat – amit a meccs előtt is –, hogy keményen őröljék fel az ellenfelet, mert tudtuk, hogy bár a Goldberger kieső jelölt, mindent meg fognak tenni pályán. Ezt követően pedig már tudásunknak megfelelően játszottunk; keményen védekeztünk, még könnyebben tudtunk indításgólokat szerezni, szép és látványos támadás befejezéseket hajtottunk végre.”

Vaszari Virág, a Fehérép játékosa:

„A mérkőzés eleje elég nehezen indult, mert a védekezésünk nem nagyon állt össze. Ezt az is mutatja, hogy mindössze három góllal mentünk a félidőben. A második játékrészben már összeszedtük magunkat, tényleg felszabadultan és örömmel kézilabdázott mindenki; olyan dolgokat, variációkat, figurákat is meg mertünk játszani, amit szorosabb meccsen nem tennénk meg. Tudtuk, hogy a Goldberger az utolsó percig küzdeni fog, nekünk viszont sikerült rájuk erőltetnünk a saját játékunkat, és ezért alakulhatott ki ezt a tizenkét gólos különbség.

Hiába lőttem nyolc gólt, nem vagyok elégedett magammal – ahogy sohasem –, mert a védekezésemen van mit javítanom. Támadásban viszont igyekeztem. Örülök, hogy indulásból és szélről is eredményes voltam, hiszen az utóbbi pár meccsen ez nem sikerült, de már javuló tendenciában vagyok.”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP