Biga: 11 szezon – 185 mérkőzés 2008.06.01.


Fekete Csilla személyében a Fehérép Alcoa FKC-ben és jogelődjeiben a legtöbb mérkőzésen szerepelt játékos búcsúzott el klubunktól. Biga 1997-ben, 17 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban, és a 11 szezon alatt összesen 185 alkalommal öltötte magára a fehérvári csapat (kapus)mezét.

„Mivel itt születtem és itt nőttem fel, ide köt minden – ezért nagyon szeretek itt élni és kézilabdázni. Nevelőegyesületem a fehérvári kézilabda klub, sok szép emlék fűz hozzá. A csapaton belül mindig jó volt a hangulat, mindig megvoltak az összetartó húzóemberek, egyéniségek, akik összekovácsoltak bennünket. Nagyon sokat köszönhetek az edzőimnek, akik keze alatt, úgy gondolom, rengeteget fejlődtem. Persze még korántsem vagyok kész kapus, hiszen még mindig alakulok.

A legszebb emlék, és szakmailag a legnagyobb eredmény, amit elértem fehérvári éveim alatt, egyértelműen az EHF-kupagyőzelem volt. Nagyon örültem, hogy sikerült legyőznünk egy olyan csapatot, mint a Győr. De szép eredmény a Magyar Kupa ezüstérem is, aminek megnyerése szintén klubtörténelmi helyezést jelentett. Azt az egyet azonban nagyon sajnálom, hogy a bajnokságban nem sikerült előrébb végeznünk, és felkerülnünk a dobogóra. Ez mondhatni, úgy bennünk maradt.

Most azonban úgy éreztem, eljött az idő a váltásra. Úgy néz ki, hogy Románia lesz a célállomás, majd meglátjuk, nem akarom elkiabálni. Volt több ajánlatom is, például Dániából vagy Spanyolországból, de egyértelműen Románia mellett döntöttem a bajnokság erőssége és a kondíciók miatt. Úgy érzem, ott kint még fejlődhetek. Két évre tervezem a kint létet, de hogy mit hoz a jövő, az még nagyon messze van. Családot is szeretnék majd, tervezzük, de mindennek eljön a maga ideje.” – mesélte Biga.

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP