A Csapat mindenek előtt 2008.07.18.


A Fehérép Alcoa FKC csapata az alapozási időszak kezdetével, szokásához hűen Székesfehérváron megtartotta éves szezonnyitó sajtótájékoztatóját. Az eseményen az új vezetőedző Sótonyi László azt hangsúlyozta, hogy igazi Csapatot akar létrehozni, melyben az egyéni érdekét mindenkinek a közös célok alá kell rendelnie.

„Hétfőn kezdtük meg a közös edzéseket a lányokkal; ezek az első napok a kölcsönös ismerkedés jegyében telnek. Sok információval gazdagodtam, de még nagyon az elején vagyunk a csapatépítési munkáknak. Új csapatot kell építenünk, mivel a fiatalok döntő többsége nem szerepelt húzó emberként az NB1-ben, úgyhogy mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a neheze csak most kezdődik.

Nagyon pozitív volt a lányok hozzáállása a munkához, nyílván a feladatokat el kell végezni, és az elvárt dolgokat pedig vissza kell kapnom, csak úgy lehetünk eredményesek. Egyenlő esélyeket szeretnék teremteni, ahol mindenki megmutathatja mire képes, ezért azon leszek, hogy minden játékos minél aktívabban kivehesse a részét a munkából, hiszen mindenkire szükség van. Nem egyéni kvalitásokra akarok építeni, hanem egy ütőképes és egységet „Csapat”-ot szeretnék létrehozni, és bízom benne ezzel a munkával sikerül ezt elérnünk.

Ezen a héten megkezdtük a különböző pszichikai és fizikai állapotú játékosok egy szintre hozását, igyekszünk megtalálni mindenkinél a hiányosabb területeket, és annak fejlesztésére koncentrálunk. Látványos és gyors, férfias játék irányába szeretném terelni a csapatot. Fontos, hogy minden pillanatban akarják a győzelmet, és ha emellé a befektetett munkát viszontlátom, nem lehet probléma. Most napi egy-kétórás futással, kétórás erőfejlesztésekkel és másfél órás délutáni edzésekkel alapozunk két hétig, majd azt követik sorra a felkészülési meccsek és tornák.” – nyilatkozta Sótonyi László a Fehérép Alcoa FKC vezetőedzője.


A Fehérép Alcoa FKC nyári programja:

07.25. (péntek): Váci NKSE – Fehérép Alcoa FKC (helyszín: Vác)
07.30. (szerda): Fehérép Alcoa FKC – Angola (Köfém Sportcsarnok)
08.05. (kedd): Fehérép Alcoa FKC – Hypo NÖ (Köfém Sportcsarnok)
08.08. (péntek): Fehérép Alcoa FKC – Motor Zhaporozhye (Köfém Sportcsarnok)
08.12. (kedd): Fehérép Alcoa FKC – Zvenigorod (Köfém Sportcsarnok)
08.15-16. (péntek-szombat): TERSZOL Kupa 2008 (Köfém Sportcsarnok)
08.23-24. (szombat-vasárnap): Siófok Kupa (Siófok)
08.29-30. (péntek-szombat): Josip Samarzija Bepo Kupa (Koprivnica)


A Siófok Kupa résztvevői:

Hypo NÖ (AUT),
Spårvägen (SWE)
Debrecen
FTC
Siófoki KC
Fehérép Alcoa FKC

A Josip Samarzija Bepo Kupa résztvevői:

Krim Ljubljana (SLO)
Podravka Vegeta (CRO)
Debrecen
Fehérép Alcoa FKC

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP