„Színnel-lélekkel” a csapat mellett 2008.07.18.


Újabb taggal bővült a Fehérép Alcoa FKC női kézilabda-csapatának a szponzori köre, miután ezen a héten a PAUKER Kft együttműködési szerződést kötött a székesfehérvári klubbal. Ezzel a sport is helyet kap a nyomdaipari cég társadalmi szerepvállalásában, mely eddig a drogmegelőzésre és kulturális témákra irányult.

A nyomdaipari középvállalat mintegy százéves múltra tekint vissza, hiszen a XX. század elején a Parlament hivatalos szállítójaként említik, és már ekkor kisebb nyomdát is üzemeltetett. A PAUKER Kft a legmodernebb íves ofszet technológiával rendelkező nyomdává fejlődött, melynek a nyomtatáson kívül rendkívül széles és rugalmas a szolgáltatási skálája. Az adott piaci körülmények között tehát igyekszik az ügyfeleknek komplett szolgáltatást nyújtani egy telephelyen, széles feldolgozási lehetőségekkel. A technológiai igényesség és a komplex, minőségi szolgáltatás jellemzi a cég filozófiáját, melynek szlogenje is ezt tükrözi: „Színnel-lélekkel”.

“A Pauker Kft majdnem 20 éves tevékenységét és sikereit a munkatársak jó csapatmunkája eredményezte, ezért is fontos, hogy az eddigi drogmegelőzési és kulturális jellegű támogatások után először szponzorál sportklubot. A nyomda jelenleg is működő kispályás focicsapata mellett, talán a dolgozók más részét is a sport és az egészségesebb életmódra való törekvésre is serkenti a Fehérép Alcoa FKC-vel kialakított az együttműködésünk.” – nyilatkozta Vértes Gábor, a PAUKER Kft ügyvezető igazgatója.

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP