"Harmónia legyen mindenben!" 2008.09.02.


Nem nagyon kellett szemfülesnek lenni ahhoz, hogy észrevegye bárki, már jó ideje a Fehérép Alcoa FKC csapatával együtt készült Siti Eszter. A válogatott irányító edzőmeccseken is pályára lépett Sótonyi László együttesében, Eszti leigazolása azonban csak mostanra vált hivatalossá.

Ezek szerint többről van szó, mint edzegetésről, leigazolt a Fehérvár?

"Most már biztossá vált, hogy igen, a Fehérép Alcoa FKC csapatában folytatom tovább a pályafutásom. Szerencsére a napokban sikerült véglegesen is megállapodnom a Ljubljanával, így minden akadály elhárult az igazolásom elől."

Sok sérülésed volt kint Szlovéniában, ami nyílván rengeteget hátráltatott a munkában. Emiatt döntöttél úgy, hogy hazatérsz, vagy más oka volt a döntésednek?

"Már nagyon hazahúzott a szívem. Igazából rájöttem, hogy elég volt öt évet kint eltölteni, és most már inkább szeretnék Magyarországon élni. A kinti sérülésekről nem is beszélve… Ráadásul már régen szerettem volna elkezdeni a főiskolát, de a tanulást nem tudtam külföldről megoldani. Már jelentkeztem is a Kodolányi János Főiskola turizmus és vendéglátás szakára."

Nem nehéz kitalálni, hogy a csapatok közül miért a Fehérvárt választottad…

"Hát igen, a hazai csapatok közül a Fehérvár valahogy adta magát, hiszen a technikai igazgatót elég régen ismerem, és jó kapcsolat fűz hozzá." (Siti Bea, Eszter nővére a Fehérép Alcoa FKC technikai igazgatója – a szerk.)

Bea ellen már több alkalommal is pályára léptél, de most más a felállás.

"Igen, sokszor játszottam már nővérem ellen, de most azért sokkal jobb, hogy végre egy hajóban evezünk. Ez jó érzés."

Rutinos játékosként megkaptad a csapatkapitányi karszalagot is. A személyiségedet ismerve nem gondolom, hogy bármi problémát okoz majd neked a csapat összetartása. Milyen a kapcsolatod a lányokkal?

"Fogalmazhatnék úgy is, hogy mint a „legfiatalabb” megkaptam a csapatkapitányi pozíciót, ami természetesen felelősséggel jár. Szerintem jó a kapcsolat mindenki között, mert nagyon jó a társaság a Fehérépnél. Új az edző, sok a fiatal játékos, ilyenkor azért össze kell kovácsolódni mind szakmailag, mind pedig emberileg. De úgy érzem, ez nagyon jól halad. Vaszari Virág, mint a helyettesem sokat segít ebben, együtt próbálkozunk csapatépítő programokkal, játékokkal segíteni ezt a folyamatot, amire a lányok nagyon nyitottak."

Mit vársz a szezonban?

"Ha sikerül még egységesebben működnünk, akkor biztos vagyok benne, hogy ebben a szezonban jó dolgokat tudunk összehozni."

Körvonalazódott benned meddig tervezel a kézilabdában? Hány évre kötöttél szerződést?

"A szerződésem két évre szól, azért is, mert már nem szeretnék másfelé mozgolódni a világban. Két évig pedig biztosan kézilabdázom még, aztán meglátjuk a folytatást. Sok múlik azon is, hogyan alakul az életem."

Fehérváron rendezkedtél be?

"Egyelőre a testvéremnél lakom fehérvári otthonukban, de szeretnék venni egy saját lakást. Van már ugyan egy lakásom Zuglóban, de azt tervezem, hogy eladom, és veszek helyette egy olcsóbbat Budapesten, illetve Fehérváron. Így kétlaki életet fogok élni."

Azt a lakásodat is a Feng Shui szerint rendezed be?

"Már nem tart nálam őrületként ez a dolog. Még azért megvannak a bizonyos Feng Shui mütyűrkéim, amelyeket tabuként elhelyezek a szoba azon részeibe, ahová kell, de már nem foglalkozom vele komolyabban. A lényeg, hogy harmónia legyen mindenben."

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP