Életre szóló élmény 2008.09.11.


A bajnokság első fordulójában újoncot avatott a Fehérép Alcoa FKC: a mérkőzés hajrájában pályára lépett Lelkes Noémi, a klub saját nevelésű jobbszélsője. Az „újonc” kifejezés azonban kizárólag a felnőtt bajnoki viszonylatában igaz Noémire, hiszen a Köfém SC különböző korosztályos csapatainak már egy évtizede, nyolc éves kora óta a tagja.

Hitted volna akár egy évvel ezelőtt, hogy mostanra már túl leszel első felnőtt bajnoki meccseden?

"Őszintén szólva nem. Bár nagyon sokat gondoltam rá, hiszen az volt a célom, hogy minél előbb feljussak az NB1-be. Nagy élmény számomra, hogy a Kiskunhalas ellen pályára léphettem az évad első és ráadásul hazai bajnoki mérkőzésen. Ez életre szóló élmény marad.

Ugyanakkor kettős érzés kavarog bennem. Varga Kata nagyon jó barátnőm, ezért rossz érzés, hogy a sérülése kapcsán jutok lehetőséghez.

Az ifiben Attila kezei alatt fejlődtem a legtöbbet, sokat köszönhetek neki, és úgy érzem, még sokat tudok fejlődni nála. Sótonyi László is fantasztikus tréner, a két edző karaktere pedig hasonló, így könnyen megértem őket."

Mi volt az első gondolatod, amikor pályára küldött az edző?

"Eleinte rendkívül izgatott voltam. Viszont az edzőmnek sikerült megnyugtatnia, így már teljes a játékra tudtam összpontosítani. Nagyon más a felnőtt csapatban játszani, nem lehet összehasonlítani. Sokkal jobban kell koncentrálni, és nyilván a felelősség is sokkal nagyobb.

Szerencsémre nagyon kedvesek a lányok a csapatban, sokat segítenek nekem, és nagyon jó a hangulat is. Siti Eszter nagy példakép a számomra; mindig figyeltem a játékát. Most is próbálom ellesni tőle a szakmai praktikákat, illetve a csapatkapitányi teendőket, mivel az ifiben engem ért a megtiszteltetés, hogy elláthatom ezt a feladatot."

Hogy kerültél a kézilabda közelébe?

"Általános iskolás koromban, úgy nyolcévesen kerültem először kézilabda-pályára. Előtte néptáncoltam, így elég éles váltás jelentett a kézilabda. Az iskolai csapatból aztán átkerültem a Cornexibe."

Most vagy végzős a gimnáziumban. Hogyan tudod összeegyeztetni idén az érettségit és a kézilabdát?

"Igen, most érettségi előtt állok, így a kézilabda mellett a másik feladatom, hogy sikeresen leérettségizzem. Mivel májusban tudtam már, hogy nagyobb szerepet szánnak nekem a kézilabdában, és a felnőttekkel alapozhatok, így előre tudtam gondolkodni. Már nyáron letettem a testnevelés érettségimet, ősszel pedig a németet akarom befejezni. Így májusra már csak a három kötelező tárgy marad."

Ez elég komoly előrelátásra vall. Mindenben ilyen tudatos vagy?

"Azt gondolom, hogy igen; igyekszem."

Körvonalazódott már, hogy milyen területen tanulsz tovább?

"Mindenképpen szeretnék továbbtanulni, de igazán a sport közelében lenne jó maradni. Érdekel a masszőrképzés és a gyógypedagógia is."

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP