EHF: Kikre érdemes figyelnünk? 2008.11.06.


A Fehérép Alcoa FKC három – egykori és jelenlegi – kiváló irányítóját kértük meg, hogy néhány szóval mutassák be az Ormi-Loux Patras egy-egy játékosát. Siti Beáta az ukrán Olena Radchenkót, Siti Eszti a román Iuliana Petrét, míg Kamper Olívia a görög Vivi Kazakit ajánlja a szombati EHF-kupamérkőzés nézőinek a figyelmébe.

Az Ormi-Loux Patras csapatának kétségkívül legnagyobb egyénisége Olena Radchenko, akinek kvalitását Siti Beáta, az FKC technikai igazgatója így jellemezte:

„Gyakorlatilag egy korosztályhoz tartozunk, így már különböző utánpótlás világversenyeken, majd felnőtt válogatottként is játszottunk egymás ellen, ugyanakkor klubszinten nem találkoztunk. Rutinos rókának számít, akinek még mindig rendkívül jó az indulócsele. Nem egy tipikus szélső alkat; például a vele szemben játszó Angélánál majd másfél fejjel magasabb.

Nagyon agilis játékos, aki remek ütemben húzza meg az átlövőnek a labdát, és a helyzeteit is biztos kézzel értékesíti. Ne tévesszen meg senkit az, hogy az első meccsen mindössze egy gólt szerzett! Emellett hétmétereseket és kiállításokat harcolt ki. Kulcsszerepet játszott a Patras támadójátékában; a húzásai révén sok góllal végződő támadásuk indult tőle.”

Siti Eszter a vasárnap négy gólt szerző jobbszélsőre, Iuliana Petrére hívja fel a szurkolók figyelmét. „Technikailag a Patras egyik legképzettebb kézilabdázója, akinek a gyors indulásaira nagyon oda kell figyelnünk. Rutinos játékos, akitől nem áll távol némi színészkedés sem.” A 33 éves román légiós korábban két éven keresztül az Oltchim Valcea csapatát is erősítette (2002-2004).

Bár a Patras kezdősorát többségében külföldiek alkotják, Kamper Olívia egy görög játékost emelt ki: „Vivi Kazaki kiválóan használja ki a balátlövő pozícióban Radchenko előkészítéseit. Egy az egyben is veszélyes, kifejezetten jól cselez.” A 22 éves görög válogatott átlövő a Bayer Leverkusen csapatától 2007-ben igazolt jelenlegi klubjához. Ellenünk hétszer volt eredményes, a BL-selejtezők hat mérkőzésén 33 találatával csapata leggólerősebb játékosának bizonyult.

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP