„Nyitottak és vevők a tudásomra” 2008.12.17.


A Fehérép Alcoa FKC – Buducnost T-Mobile barátságos mérkőzésen a fehérvári szurkolók régi ismerőst láthattak viszont a vendégek kispadján. Zsiga Gyula nyár óta a podgoricai csapat vezetőedzője, sőt néhány hónapja Montenegró válogatottjának a szövetségi kapitányi feladatait is ellátja. A szakembert a keddi mérkőzésről, valamint az új szerepköreinek a tapasztalatairól kérdeztük.

Zsiga Gyula: „A magyarországi túránk alatt nagyon jó felkészülési meccseket játszottunk, ezek során több jó csapattal volt alkalmunk megmérkőzni, és meccsről-meccsre jobb teljesítményt tudtunk nyújtani. A Fehérép ellen az első félidőben nyújtott teljesítményünk (mint a napokban játszott többi magyarországi meccsünkön is) nem volt kielégítő, ám a második félidőben és a végjátékban ezúttal is fel tudtunk javulni. Örülök, hogy állóképesség és erő szempontjából jól felkészültünk, valamint annak, hogy a második harminc perc során egyenletesebbek tudtunk lenni.”

Kindl Gabi a mai mérkőzésen – némi meglepetésre – beállós pozícióban is játszott…

„Ez valamilyen szinten kényszermegoldás. Egy 16 éves beállónk van, és azt gondolom, ő még nem bírná végig a hatvan percet, ráadásul tapasztalatlansága mellett eléggé sérülékeny is. Gabi alkatánál és rutinjánál fogva meg tudja oldani ezt a feladatot. Egyeztettem erről Gabival, és nincs ellenére ez az új szerepkör, így már Koppenhágában, az FCK elleni BL-meccsen is kipróbáltuk, és mondhatni, működött; Gabi gólt is szerzett erről a posztról.”

Még fél éve sincs, hogy egy új országba kerültél. Kommunikációs hiányosságokból adódnak nehézségek a mérkőzések során?

„Folyamatosan tanulom a nyelvet, rengeteg szót és kifejezést ismerek már. A mérkőzéseken tudok már megfelelően instrukciókat adni, valamint Tóth-Isaszegi Tímea segítségemre van, hiszen ő szerbül és magyarul is tökéletesen beszél. Segítségével a fontos mentális felkészítés is gördülékenyen megy.”

Jól érzed Magad a Buducnostnál?

„Montenegróban megbecsülést és tiszteletet érzek munkám iránt, ami nagyon fontos. Továbbá a vezetők türelmesek, ami manapság nagyon ritka Magyarországon. Persze egyelőre az eredmények is jöttek. A játékosok nagyon nyitottak és vevők a tudásomra, s mivel javarészt fiatal lányok alkotják a keretünket, a tanári vénámat is használhatom. Nagyon bízom benne, hogy ezt a munkát hosszútávon végezhetem, bár a családom borzasztóan hiányzik – ez az egy szépséghibája az egésznek.”

A Bajnokok Ligájában mire lehettek hivatottak ebben az évadban?

„Kedvező pozícióból várhatjuk a januárt, nagyon bízom benne, hogy csoportunk két „ásza”, az osztrák Hypo és a dán FCK közül valamelyiket hazai pályán el tudjuk kapni. Ha a dánokat sikerülne, akkor klubunk négy éves álma valósulhatna meg: továbbjutás a csoportkörből.”

Nem csak a ZRK Buducnost T-Mobile, hanem a montenegrói válogatott szakmai munkájáért is felelős vagy. A hétvégén Macedóniában kisorsolták a világbajnoki selejtezők párosítását…

„Svédországot kaptuk, és idegenben kezdünk. Lehetett volna rosszabb, de kedvezőbb is! Jelenleg az anyagok gyűjtése folyamatban van; az ismert, hogy a svédek egy masszív, jó védőmunkával rendelkező csapat, támadójátékuk jól felépített, ám jellemzően nem játszanak gólgazdag mérkőzéseket. A montenegrói válogatott ennek pont az ellentétje: sok egyénileg remekül képzett támadó játékosunk van, és a „rohanós” stílus fekszik nekünk, így mindenképpen érdekes mérkőzéseknek nézünk elébe. Bízom benne, hogy sikerrel vesszük az akadályt.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP