Negyedéve Fehérváron 2008.12.18.


A bajnokság második fordulójában a Fehérép Alcoa FKC Győrben vendégszerepelt. A mérkőzés után Konkoly Csaba, az ETO vezetőedzője említette meg fehérvári kollégájának egyik fiatal szélsőjük kölcsönadásának a lehetőséget. Sótonyi László gyorsan döntött, a két klub is könnyen megállapodott egymással, és pontosan három hónapja az FKC mezében játszik Szegedi Orsolya.

Napra pontosan három hónappal ezelőtt kerültél a Győri Audi ETO-tól kölcsönbe Székesfehérvárra. Hogy érzed Magad a Fehérép Alcoa FKC csapatában és magában a városban?

„Az elején nagyon nehéz volt megszokni az új környezetet és az új csapatot, de a lányok és az edző, Sótonyi László nagyon sokat segítettek a beilleszkedésben. Szerencsére a fiatalokat már ismertem a junior válogatottból, és sokat is játszottunk egymás ellen korábban. Gyakran összejárunk a csapattársaimmal szabadidőnkben is, úgy érzem, teljes mértékig befogadtak. Mondhatom, nagyon jól érzem magam a Fehérépnél, és Székesfehérvárt is egyre jobban megismerem.”

A posztod szerinti „riválisoddal”, Vaszari Virággal milyen a kapcsolatod?

„Nagyon jó! Sokat szoktunk beszélgetni, időnként kielemezzük a játékunkat, és megpróbálunk egymásnak segíteni, hogy kinek miben kellene előrelépnie.”

Első mérkőzésedet az FKC színeiben a Dunaferr ellen játszottad, és akkor idegenben bravúros győzelmet arattatok. A folytatás viszont nem sikerült ilyen jól a csapatnak…

„Nagyon örültem, hogy Dunaújvárosban jó játékkal nyerni tudtunk, és rendkívül fontos két pontot hoztunk el akkor. Sajnos utána valóban nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna. Az volt a legfőbb baj, hogy sokszor nem csapatként játszottunk, és nem tartottuk be maradéktalanul az edző utasításait. Ez óriási hiba volt! Úgy érzem, a téli alapozás újra összerázta a csapatot, és most megújult erővel fogunk nekivágni a tavaszi szezonnak.”

Elérhetőnek érzed még a felsőházi rájátszást biztosító negyedik hely megszerzését az alapszakaszban?

„Igen! Mindhárom versenysorozatban vannak még esélyeink a jó szereplésre, a bajnokságban, a Magyar Kupában és az EHF-Kupában is elérhetjük céljainkat. Már most a január 3-i, FTC elleni kupameccsre készülünk, de a bajnokságban is sorsdöntő meccseket játszunk januárban. Brassóban garantáltan rendkívül nehéz mérkőzés vár majd ránk februárban, de ha csapatként, „szorgos hangyák” módjára fogunk játszani, akkor bármit el tudunk érni, és még ott is lehet esélyünk a továbbjutásra. A legfontosabb feladat mindenesetre most a Ferencváros majd a Győr elleni meccsek sikeres megvívása.”

Január 7-én játszotok az előző klubod ellen…

Sajnos azon a mérkőzésen a kölcsönszerződésem feltételei miatt nem játszhatok majd, így a lelátóról fogok szurkolni a Fehérvárnak.

A Podgorica ellen a jobbszélen is játszottál. Mennyire szokatlan Számodra ez a szerepkör?

„Abszolút nem idegen, már Győrben is játszottam időnként jobbszélsőt. Amikor kiderült, hogy Kovács Angéla válla nem az igazi, Sótonyi László jelezte, az edzéseken kezdjek el gyakorolni a jobbszélről. Így nem is ért váratlanul, hogy a Podgorica ellen jobbszélsőként kezdtem. Még van mit csiszolnom a dobásaimon, de próbáltam mindent megtenni azon a poszton játszva is a csapatomért. Sajnos ez a mérkőzés sem úgy fejeződött be, ahogy szerettük, ahogy kellett volna.”

Jogi egyetemre jársz. Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást a sűrű versenynaptárral?

„Abban egyeztünk meg az edzőmmel, hogy ha bármilyen vizsga van, vagy kötelező bent lennem az iskolában, akkor nyugodtan elmehetek. Amikor Fehérvárra jöttem, átkerültem a nappali oktatásról levelezőre, így általában szombatonként – amikor hazamegyek Győrbe – tudok bejárni órákra. Emellett a csoporttársaimtól nagyon sok segítséget kapok, az interneten mindig átküldik nekem a szükséges anyagokat.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP