Kézilabda jótékony céllal 2008.12.28.


A hétfői Fehérép Alcoa FKC – Podravka mérkőzés bevételéből és meccshez kapcsolódó adománygyűjtéssel a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesületet támogatja a klubunk. A mérkőzés 16 órakor kezdődik, a belépődíj egységesen 500 forint. Tisztelettel kérjük a bérlettel rendelkező szurkolóinkat is, hogy a belépőjegy megvásárlásával járuljanak hozzá a jótékonysági akció sikeréhez!

A jegybevételen keresztüli pénzbeli támogatás mellett ajándékgyűjtést is szervezünk, melynek keretében a mérkőzés előtt a csarnok bejáratánál várjuk minden kedves szurkoló játék-, sportszer-, ruha-, könyv- és hangzóanyagok, valamint gyümölcs-, édesség- és tartós élelmiszeradományait! A Fehérép Alcoa FKC és a horvát bajnok Podravka Vegeta összecsapása hétfőn 16 órakor kezdődik; a Köfém Sportcsarnok 15 órától nyitja a kapuit.


Egyre több rászorult…

„Az egyesületünk magánkezdeményezésre 1999-ben alakult, azzal a céllal, hogy állami gondozott gyerekek életkörülményeit segítsünk. Kezdetben csecsemőotthonokban élő kicsiket látogattunk, de gyorsan kiderült, hogy több száz gyermek él saját családján kívül, és köztük számos különböző fokban sérült gyerek szorul segítségre.

Először úgy gondoltuk, hogy tárgyi adományokkal segítünk az életkörülményeik javításán; az ágyaikat rendbe hoztuk, lefestettük, a szobáikat kidekoráltuk. Közben azonban kiderült, hogy a gyerekek nagy részének az élete teljesen az intézetekre korlátozódik, a valós világ legalapvetőbb elemeit sem ismerik, így például sohasem jártak boltban, a városban sétálni vagy bábszínházban.

Ezért elkezdtünk számukra programokat – először óvodás kirándulásokat, majd miután feltűnt, hogy a testvérek különböző okok miatt általában máshol vannak elhelyezve, testvértalálkozókat és testvértáborokat – szervezni. Ez utóbbi több mint száz gyereket érint, akik számára óriási örömet szerez a testvérük megismerése, a közös nyaralás.

Egy-egy ilyen program milliós tétel, amit pályázatok révén és az SzJA 1%-ból igyekszünk fedezni. Az előbbire egyre kevesebb a pályázati kiírás, ráadásul idén az 1%-ból is kevesebb pénz folyt be az egyesület számlájára, mint egy évvel korábban.

Jelenleg már több mint 800 gyereket támogat a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület, és tevékenységünk folyamatosan regionálissá vált. Fontos feladatunk a programok szervezésén és az adományok gyűjtésén kívül, azok elosztásának koordinálása is, mivel személyes tapasztalatainkból tudjuk, hogy hol és ki a leginkább rászorult.

A napokban beszéltem egy 14 éves fiúval, aki életében először töltötte a Karácsonyt az intézeten kívül, egy patrónus családban, ami hatalmas élmény volt a számára. Az ilyen visszajelzések motiválják a munkatársainkat, akik nem főállásban, hanem önkéntes, karitatív formában működnek közre.” – tudtuk meg Janó Andorné Ildikótól, a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület elnökétől.

A Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesületet és a klubunk kapcsolata lassan hagyományosnak tekinthető. 2006. áprilisában játék- és sportszergyűjtést szerveztünk a Kiskunhalas elleni hazai bajnoki mérkőzéshez kapcsolódóan; több alkalommal ingyenjegyet biztosított a klubunk az egyesület által pártfogolt gyermekek számára; valamint Kristina Trishchuk és Pádár Margó személyesen is közreműködött a Mikulás-ünnepség lebonyolításában.

A december 29-i jótékonysági mérkőzés támogatói: Suzuki Barta 2000 Kft, Fehérvár Rádió, Fejér Megyei Hírlap és Fehérvár TV.

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP