Kímélő üzemmód kényszerből 2009.01.11.


Az ősszel a Fehérép Alcoa FKC-ben stabil kezdő játékossá vált Kovács Angéla sérülés és betegségek miatt kénytelen volt kihagyni a csapat németországi túráját és a Podravka elleni mérkőzést, illetve a Ferencváros és a Győr elleni is csak rövidebb szakaszokat tudott a pályán tölteni. A 22 éves jobbszélsőtől az állapota iránt érdeklődtünk, valamint az FKC elmúlt és közelgő meccsei is szóba kerültek.

„Már az ősz során folyamatosan visszatérő fájdalommal küzdöttem a vállamban. November közepén, amikor épp egyhetes pihenőt kaptunk, ez a fájdalom egyre elviselhetetlenebbé vált. Sótonyi Lászlóval egyeztetve úgy döntöttünk, hogy nem várhatunk tovább, ezért felkerestem a Sportkórházat, ahol egy specialista vizsgált meg. Pavlik doktor megállapította, hogy a vállam igen rossz állapotban van. Azóta folyamatos gyógytornás kezelés alatt állok, valamint injekciókúrát is kaptam.”

Mióta végzel újra teljes értékű edzésmunkát?

„A vállam állapota javulásának köszönhetően a tavalyi év utolsó napjaitól már újra együtt dolgozhatok a csapattal, ám visszatérésemkor még egy elég komoly mellhártya-gyulladás is hátráltatott a munkám során. Emiatt alaposan leromlott az erőnlétem, az edzések végére majd’ „meghalok”. Nagyon érzem, hogy még közel sem vagyok 100%-os formában. Bevallom, kifejezetten idegesít, amikor nem tudok rendesen edzeni.”

Idén ősszel lettél NB1-es kezdőember. A Fehérép színeiben ebben a szezonban eddig 13 bajnoki meccsen 29 gólt termeltél. Mennyire vagy a saját teljesítményeddel elégedett?

„Egyáltalán nem vagyok elégedett, sokkal több góllal szeretném segíteni csapatomat! Azt nézve, hogy az utóbbi években nagyon keveset játszottam, annyira nem érzem rossznak a mutatómat, de hiszem, még sokkal többet tudok ennél nyújtani.”

Eddigi pályafutásod során olyan rutinos, magyar válogatott jobbszélsőkkel szerepelhettél egy csapatban, mint Pálffy Zsuzsa, Lovász Zsuzsa majd Balogh Beatrix. Mennyire voltak Veled, egy fiatal játékossal szemben segítőkészek? Sokat tudtál tanulni tőlük?

„Már egészen kicsi, 15-16 éves korom óta volt szerencsém ilyen klasszis játékosok mellett fejlődni. Pálffy Zsuzsival még nem annyira volt szoros a kapcsolatom, mert kevesebbszer dolgoztunk együtt, de nagyon örülök, hogy mellette lehettem. Lovász Zsuzsival nagyon jó viszonyba kerültünk, valamint itt Székesfehérváron, BB-vel különösen remek volt a kapcsolatom. Összességében elmondhatom, nagyon sokat, ám nem eleget tanultam tőlük. Örültem volna, ha BB még legalább egy évig itt marad velünk, mert tudom, hogy még nagyon sokat elleshettem volna tőle. Mindig nagyszerű tanácsokat adott nekem, amiért nagyon hálás vagyok neki!”

Mik a legfőbb erényeid a pályán, és mi az, amiben leginkább szeretnél még fejlődni?

„Talán leghasznosabb tulajdonságom a gyorsaságom, de még ebben is tudok javulni. Nagyon fontos lenne, hogy támadáskor helyzetfelismerésben jobb legyek. Tulajdonképpen a védekezésemmel vagyok a legkevésbé megelégedve, de természetesen a játék minden elemében igyekszem minél jobbá válni.”

A Fehérép egész ősszel hullámzó teljesítményt nyújtott, és a két idei mérkőzésen is óriási különbség mutatkozott. A január 3-i, Ferencváros, majd négy nappal később, a Győr elleni mérkőzésen egészen más teljesítményt nyújtottatok. Hogy érezted belülről ezeket a meccseket? Mitől tudott ilyen rövid idő elteltével ilyen nagyot javulni a játékotok?

„Sokkal összeszedettebbek voltunk a Győr ellen, valóban egész mást produkáltunk, mint amit Budapesten nyújtottunk. Remélem, ezzel a mérkőzéssel csapatunk végleg felébredt az ősszel is sokszor jelentkező „téli álmából”, a tavasz során apait-anyait bele kell adnunk, hiszen még mindig rajtunk múlik milyen lesz a vége. A kérdésre felelve, szerdán sokkal koncentráltabbak voltunk, akaraterőben jelentősen felülmúltuk az előző mérkőzésen nyújtott teljesítményünket. Ez pedig magával hozta azt, hogy sokkal jobban tudtunk együtt, csapatként játszani. Alázattal, egymást kisegítve küzdöttünk az egész mérkőzés során, ami ha győzelmet nem is hozott ezúttal, de jó iránymutató lehet. Mindig így játszva sokkal eredményesebbek lehetünk a folytatásban.”

Szombaton éppen volt csapatod, a Dunaferr ellen léptek pályára. Bár távozásod óta már alaposan átalakult a dunaújvárosiak játékoskerete, de például a balszélső Vincze Melindával jól ismerhetitek egymás hibáit és erősségeit...

„Több Dunaferr játékossal nagyon jó viszonyban vagyok a mai napig, rendszeresen beszélünk telefonon egymással. Meli nagyon-nagyon gyors, fel kell kötnöm a nadrágomat, amikor szembekerülünk! Mivel szeptemberben Dunaújvárosban nyerni tudtunk, így biztos, hogy most kettőzött akarással érkeznek majd Fehérvárra. Hazai közönségünk előtt ettől függetlenül kizárólag a győzelem elfogadható számunkra.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP