Hatból hat! 2009.01.19.


A Fehérép Alcoa FKC korosztályos csapatai mind a hat mérkőzésüket – szombaton kettőt a Dunaferr ellen az NB1-ben (serdülő és ifi), majd másnap négyet az Adidas Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokság 1993-as régiódöntőjén – megnyerték a hétvégén. A mérkőzésekről a 16. születésnapját bő egy hete ünneplő Becséri Kittivel beszélgettünk, aki valamennyi sikerből aktívan vette ki a részét.

„Tartalmas hétvégén vagyunk túl! Szerencsére elmondhatjuk, hogy nagyon eredményesen zártuk ezt a két napot, amire nagyon büszke vagyok.”

Melyik meccs volt a legnehezebb vagy a legemlékezetesebb?

„Mindegyik mérkőzésnek nagyon örültem, és mindegyiknek megvoltak a tanulságai. A Dunaferr elleni NB1-es serdülő győzelmünk azért is nagyon fontos volt, mert ez a csapatunk nagy bizalmat élvez a klub részéről.”

Neked hogy ment a játék?

„Minden meccsen 100%-ot szeretnék nyújtani, és a tőlem telhető legjobban próbálok segíteni csapatomnak. Úgy érzem, nem játszottam rosszul, de mindig van miben javulni.”

Rendszeresen játszol már az ifjúsági csapatnál is, sőt közöttük már 14 éves korodban a Pécs ellen NB1B-s mérkőzésen bemutatkoztál a felnőttek mezőnyében is. Szoktál még izgulni a meccseken, amikor lényegesen idősebbek ellen kell pályára lépned?

„Természetemtől fogva elég izgulós vagyok, mindig izgulok egy kicsit. Örömmel tölt el, hogy már ilyen fiatalon lehetőséget kapok az ifik között. Minden erőmmel azon vagyok, hogy minél előbb oszlopos tagja lehessek a csapatomnak.”

Eredetileg irányító a posztod, de sokszor balszélsőt is játszol. Melyiket szereted jobban?

„Mind a kettőben nagyon jól érzem magam. Az ifiben sokáig csak szélsőként játszatott az edzőm, ám mostanában egyre többször irányítóként is lehetőséghez jutok. Nagyon szeretném ennek a posztnak az igazi furfangos megoldásait is elsajátítani. A szélen játszva a kapus helyezkedésének a felmérésében és a lövő-repertoárom szélesítésében igyekszem tovább javulni. Úgy hiszem, ez a két poszt nagyon jól cserélhető, ezért bármelyiken örömmel szerepelek, ahogy a csapat érdeke kívánja.”

Mik a céljaid, álmaid ebben a sportágban?

„Mindenképpen szeretnék profi játékossá válni. Szeretném, ha a pályán nyújtott teljesítményemmel rászolgálnék arra, hogy a Fehérép színeiben az NB1-ben is bemutatkozhassak. A további fejlődésemhez az edzőimtől minden segítséget megkapok, bíznak bennem; remélem, hogy ezt a törődést a játékommal meghálálhatom.”

Van olyan játékos a felnőttek között, akinek a stílusa különösen tetszik?

„Siti Eszter játékát nagyon szeretem, sokat lehet tanulni tőle. Nem csak a meccseken, de ha tehetem, az edzéseken is figyelem az ő megoldásait.”

2007 óta testvéred, Andi is a fehérvári klubban játszik. Hogy kerültetek a csapathoz?

„Mindketten Abán, az Aba Sámuel Általános Iskolában kezdtünk, Ortner Endréné kezei alatt. Neki nagyon sokat köszönhetünk, nála szerettük meg a kézilabdázást, és az ő ajánlására kerültünk Székesfehérvárra.”

A régiódöntőn mindketten szerepeltetek…

„Szerintem nagyszerű dolog, ha két testvér együtt játszhat, és a pályán is segítheti egymást. Mivel azonos posztokon játszunk, sokszor próbálok a húgomnak tanácsokat is adni.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP