A Fehérép Alcoa FKC két tehetsége – Kaszás Ivett és Zsigmond Vivien – is tagja volt a hétvégi Európa-bajnoki selejtezőn részt vett magyar ifjúsági válogatottnak. A nagyatádi tornán három fölényes győzelmet arattak, és így a macedóniai kontinensviadalra csoportelsőként jutottak ki fiataljaink. Ivett és Vivien friss élményeikről beszéltek a vasárnapi meccset követően.
Kaszás Ivett:
Hibátlan teljesítménnyel tudtátok le a nagyatádi EB-selejtezőket. Milyen volt az elmúlt hét és a három fölényes magyar győzelem belülről?
„Már az előző héten is három napig edzőtáboroztunk Nagyatádon, és akkor játszottunk három felkészülési mérkőzést is, ezekből kettőt megnyertünk. Március 2-tól napi két edzéssel készültünk a selejtezőkre, szerdán még az is belefért a programba, hogy a délelőtti edzés után kis lazításképpen elmentünk a fürdőbe. Pénteken várt ránk az első meccs, ami előtt nagyon izgultunk, hiszen ez volt a korosztályos válogatottunk első komolyabb megmérettetése a nemzetközi porondon. Edzőink sulykolták is belénk, hogy mennyire fontos ez a selejtező, hiszen amennyiben elbuktunk volna, évekig nem lett volna esélyünk komoly meccsrutin megszerzésére a válogatott színekben. A nyitómeccsen Csehország ellen nagyon jól játszottunk, és a fölényes győzelmet követően edzőinktől is dicséretet kaptunk. Szombaton Bulgária ellen közel sem voltunk jók, de így is nyerni tudtunk, ezzel már bebiztosítottuk továbbjutásunkat. Vasárnap Portugália ellen dőlt el a csoportelsőség kérdése, az újabb győzelmünknek köszönhetően csoportelsőként jutottunk ki a macedóniai EB-re.”
A három meccsen tizenhétszer találtál be az ellenfelek kapujába. Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel?
„Próbáltam megtenni mindent, az első két meccsen nagyjából sikerült is tudásomnak megfelelően játszanom. A Portugália elleni találkozó viszont nem sikerült valami fényesre… Az első meccsen nem voltam annyira gólerős, de nagyon jól ment a védekezés, és nagyon jó csapatjátékot nyújtottunk. A szombati napon lőttem a legtöbb gólt, nyolcszor találtam be, de akkor is voltak hibáim, hiányosságaim…”
Mindig ilyen maximalista vagy magaddal szemben?
„Általában igen!”
Az utolsó meccs igen érdekes végjátékot hozott. A 13 gólos magyar győzelemnek köszönhetően Portugália a tabella harmadik helyére csúszott le, és a csehek jutottak tovább másodikként. Ezt azonban a portugálok – úgy tűnt – nem tudták, és óriási ünneplést csaptak a lefújást követően. Pár perc múlva a zsűri bejelentette a hivatalos végeredményt, és ekkor a csehek rohantak a pályára ünnepelni, hozzájuk már Ti is beszálltatok…
„Már többször is játszottunk Csehország ellen, innen ered a sportbarátságunk. Az ő sorsuk a záró-mérkőzésen tőlünk függött, ezért végig fergetegesen bíztattak minket, hogy elérjük a nekik is kedvező különbséget a portugálok ellen. Végül pont sikerült, egyetlen gólon múlt a sorsuk.”
Zsigmond Vivien:
„Élménydús héten vagyunk túl. Sok tanulságot hozott ez a selejtező számunkra. Igazi csapatként játszottunk mind a három meccsen, bár a bulgárok elleni kétség kívül döcögős volt, nem játszottunk olyan jól, mint ahogy elvárták volna tőlünk. Nagyszerű a csapategység a válogatottnál, szeretünk együtt, egymásért játszani a pályán.”
A portugálok ellen eleinte csak védekezésben jutottál szóhoz…
„Az első két meccsen nem ment annyira jól támadásban, ezért kezdéskor most csak védekezni raktak fel. Úgy éreztem, jól meg is oldottam a számomra előírt feladatot. Később már a támadásoknál is a pályán maradhattam.”
Irányítóként, bal- és jobbátlövőként is szoktál játszani. Melyik posztot érzed leginkább közel magadhoz?
„Mostanában legtöbbször jobblövőként számítanak rám a klubcsapatomnál és a válogatottnál is, és ebben a szerepkörben tökéletesen is érzem magam.”
A nagyatádi selejtező-mérkőzéseket nagy különbséggel tudtátok megnyerni. Ennyire jó az ifiválogatottunk, vagy a sorsolásnál ezúttal Fortuna ránk kacsintott, és gyengébb képességű ellenfeleket kaptunk?
„Szerintem nem lehet azt mondani, hogy kifejezetten gyengék voltak az ellenfelek, de az is biztos, hogy nem panaszkodhatunk a sorsolásra, hiszen a legerősebb csapatokat, mint például a dánok, a franciák vagy az oroszok, elkerültük.”
A lényeg, hogy a nyáron első világversenyedre készülhetsz csapattársaiddal. Nagyon várod már?
„Természetesen igen! Az egész csapat nevében mondhatom, hogy izgatottan várjuk ezt a kihívást, ami Macedóniában vár majd ránk.”
fkc.hu Fotó: V-Man |