Az újdonsült csapatkapitány 2009.03.13.


Amíg Vincze Melinda a Pannon Kupán, Sladjana Djeric és Verica Nikolic a Szerbia Trófea elnevezésű válogatott-tornán képviselte a Fehérép Alcoa FKC csapatát az elmúlt héten. A meccsek és az edzőtáborozás tapasztalatairól a Sly becenévre hallgató kapus mesélt honlapunk olvasóinak.

„A múlt hetet Szerbia válogatottjával töltöttem Vericával együtt, Belgrádban egy rangos felkészülési tornán szerepeltünk. A decemberi EB-hez képest történt néhány jelentős változás csapatunknál, többek között új szövetségi kapitányunk lett, Dragan Markov, aki több új játékossal frissítette a keretet.”

Nagy megtiszteltetés ért a torna előtt, hiszen kineveztek csapatkapitánnyá.

„Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam. Azt mondta az edző, hogy az utóbbi két évben nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményem és a rutinom miatt esett rám a választás. Már nagyon régen nem hiányoztam tétmeccsről, és pillanatnyilag én vagyok a keret legidősebb tagja.”

A Szerbia Trófeán Macedónia és Románia B csapata ellen győzni tudtatok, ám Horvátországtól becsúszott egy súlyosabb vereség…

„Nagyon rosszul játszottunk a horvátok ellen a második félidőben, és úgy éreztem, kissé fáradtak is voltunk. A románok és a macedónok ellen viszont kifejezetten jók voltunk, nem forgott igazán veszélyben a győzelmünk ezeken a meccseken.”

Összességében elégedett vagy a második hellyel?

„Természetesen szerettünk volna megnyerni a tornát, hiszen mi voltunk a házigazdák, de úgy érzem, nem okoztunk csalódást, bíztató volt a játékunk a folytatásra. Láthattuk mik az erősségeink és miben kell még feltétlenül javulnunk.”

A folytatás júniusban, Németország ellen játszotok világbajnoki selejtezőket. Hogy látod az esélyeiteket?

„Nehéz lesz! Az első meccset játsszuk Szerbiában, a visszavágó lesz idegenben. A macedóniai Európa-bajnokságon is találkoztunk a németekkel, és akkor mindössze egy, az utolsó másodpercben kapott góllal kaptunk ki. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de képesek lehetünk a bravúrra.”

A hétvégén Fradi ellen rangadót játszotok, mire számítasz ezen a meccsen?

„Roppant fontos meccs vár ránk szombaton, a Ferencváros kiváló csapat. Nem régen leigazoltuk a Dunaferr két erősségét, Vincze Melindát és Tilinger Tamarát, akikkel mindenképpen sokat erősödtünk. Jó hangulatban zajlottak az edzések a héten, remélem, szombaton egy jó meccsen győzni tudunk.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP