Jobbszélsőt igazolt a Fehérép 2009.03.13.


Az NBI utolsó átigazolási napján a Fehérép Alcoa FKC leszerződtette a Dunaferr NK csapatától a balkezes Azari Fruzsinát. A tizenkilenc éves jobbszélső így már a szombati, Budapest Bank FTC elleni bajnokin Sótonyi László rendelkezésére állhat, és segíthet kitölteni a Kovács Angéla betegsége és Varga Katalin sérülése nyomán a fehérváriaknál ezen a poszton kialakult űrt.

„Korábban határozottan kerestük az ellehetetlenült helyzetbe került Dunaferrből Vincze Melindát és Tilinger Tamarát, míg Azari Fruzsina átigazolása egy hirtelen adódott lehetőség révén jött létre. Köztudott, hogy Varga Kata már az ősszel megsérült, míg Kovács Angéla a tél közepén betegedett meg. Az ő kiválásuk után a csapat szerkezetén abszolút látszott, hogy nincs igazi klasszikus jobbszélsőnk. Fruzsina az év végéig minden szempontot figyelembe véve segítségünkre lehet. A balkezes játékos érkezése több lehetőséget ad nekünk, edzőknek. Mivel az igazolása elkészült, akár már a holnapi, Ferencváros elleni mérkőzésen is pályára küldhetem.” – nyilatkozta Sótonyi László, a Fehérép Alcoa FKC vezetőedzője.

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP