Teljesítették a vezetőedző kérését 2009.03.22.


Sótonyi László a múlt szombati hatékony védekezést kérte tanítványaitól a Hódmezővásárhely elleni bajnoki előtt; a Fehérép Alcoa FKC játékosai teljesítették mesterük óhaját: a fehérváriak mindössze 22 gólt kaptak, és egygólos győzelmet arattak idegenben, a kifejezetten színvonalas és mindkét együttes számára nagy jelentőségű mérkőzésen.

„Mérkőzés előtt azt kértem a lányoktól, hogy a Ferencváros elleni védekezésünket próbáljuk megismételni, csakis ez teremthet alapot a győzelemre. Úgy érzem, sikerült ezt megoldanunk.”

Mik voltak a győzelem kulcsmomentumai?

„Kevés lerohanás gólt kaptunk, felállt falnál pedig nagyon jól leütköztük a Vásárhely játékosait, valamint mindehhez jó kapusteljesítmény is társult. Még az is belefért, hogy a mérkőzés végén elkövettünk egy-két rutintalanságból, fegyelmezetlenségből eredő hibát. Úgy gondolom, hogy megérdemelt a győzelmünk.”

A találkozó elején elhúzott a hazai csapat…

„Szinte ugyanaz volt a forgatókönyv, mint az elmúlt héten. Valami miatt a mérkőzés elején a támadás befejezéseink nem működnek, támadásban nem tudunk azon a hőfokon lenni, mint védekezésben. Úgy gondolom, ez azért jó, mert mutatja, még van tartalék csapatunkban, tudunk előre lépni, most sem úgy nyertünk egy góllal, hogy tudásunk maximumát hoztuk.”

Az alapszakasz utolsó fordulója következik, de a sorsotok nem a saját kezetekben van. A Ferencváros segítségével előzhetitek csak meg a Békéscsabát.

„Az egész éves teljesítmény a döntő, mi későn ébredtünk. Sok olyan meccsünk volt, ahol nem tudtuk bebizonyítani, hogy jobbak vagyunk ellenfelünknél. Ezek a kihagyások eredményezik most azt, hogy egy másik csapattól függ a sorsunk. Erre nekünk nincs ráhatásunk, egyet tudunk tenni, a mi ellenfeleinket legyőzni. Ahogy most a Hódmezővásárhelyt, a Vasast is meg kell vernünk. A többi majd kiderül, bízunk a sportszerű küzdelemben.”

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Sótonyi László)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP