Ha a várostáblát nem jó átlépni… 2009.03.24.


A Fehérép Alcoa FKC egyik szponzora megoldást talált Sótonyi Lászlónak a gondjára, hogy "a Székesfehérvár-táblát elhagyva” a csapata többször is gyengén teljesített ebben a szezonban. A Hódmezővásárhely elleni mérkőzésre elkészíttetett táblát teljes titokban tartotta a vezetőedző, de a "várostábla-motívumot" a meccs előtti napokban minden megbeszélésnél belecsempészte a mondandójába.

Elárulod mi volt a hódmezővásárhelyi győzelem egyik titkos eleme?

„Korábban többször elmondtam, hogy csapatom a Székesfehérvár-táblát elhagyva nem képes ugyanolyan teljesítményre, mint odahaza. Ezt meghallotta egyik szponzorunk, aki meglepett minket egy ilyen táblával. Ezentúl mindenhova visszük magunkkal!”

Mi volt a lányok reakciója, amikor meglátták az új „kabalát”?

„Az utolsó pillanatig a lehető legnagyobb titokban tartottuk létezését. Bimbó Tamással [a csapat gyúrójával] „becsempésztük” a buszba, majd amikor megérkeztünk, az öltözőbe is bevittük gyorsan, így a lányok csak Vásárhelyen látták meg. Nem voltam ott, amikor ők bementek az öltözőbe, ám a kiszűrődő hangok alapján mondhatom: vették a lapot! Sikerült egy kis vidámságot okozni a társaságnak a meccs előtt.”

Végül a nagyon fontos mérkőzést megnyertétek. Hogyan telik most az alapszakasz utolsó hete?

„A szombati meccs után kaptak a lányok két nap pihenőt, hogy kicsit feltöltődjenek. Mától gőzerővel megyünk tovább; ahogy már korábban is mondtam, nem igazán azzal kell foglalkoznunk, hogy mit játszik a Fradi Békéscsabán. Ha nyernek, akkor örülünk, de ha nem, akkor is csináljuk tovább a dolgunkat. A rájátszás előtt lesz egy háromhetes szünet a bajnokságban, ezalatt remélhetőleg Kamper Olívia is visszatér csapatunkhoz, és a kisebb-nagyobb sérülésekkel, betegségekkel bajlódó játékosok is teljesen felépülnek majd. A bajnokság hátralévő fordulóiban – legyenek azok a felső- vagy a középházban – azt várom a csapatomtól, hogy az utóbbi hetekben mutatott mentalitással játsszák le a mérkőzéseket. A Ferencváros és a Hódmezővásárhely elleni játék, főleg a védekezést és a játékosok motiváltságát nézve, az az irányvonal, amit szeretek látni csapatomtól.”

Ezt a kis szünetet hogyan töltitek el?

„Több edzőmeccset tervezünk, a szlovák bajnok SKP Bratislavával, valamint a Veszprém NBIB-s csapatával és talán az alsóörsi fiúcsapattal is megmérkőzünk. Biztosan játszunk két-három edzőmeccset, hogy ne essünk ki a meccsritmusból.”

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP