„Végre megtört a jég” 2009.03.29.


Vincze Melinda hat gól szerzett, és nagyon hasznos védőmunkát végzett a Fehérép Alcoa FKC színeiben lejátszott negyedik mérkőzésén. A válogatott balszélső a fölényes győzelemmel végződött Vasas elleni bajnokit követően beszélt a jó teljesítménye nyomán érzett megkönnyebbülésről és arról, hogy miként vélekedik az alapszakasz végkimeneteléről.

„Úgy érzem, végre megtört a jég! Amióta idekerültem, eddig még nem igazán sikerült jó teljesítményt nyújtanom. Örülök neki, hogy a mai mérkőzésen kijött a lépés, gólokat tudtam lőni, és érzésem szerint védekezésben is hasznos voltam. Bár voltak hibáim, de inkább a jó dolgok maradtak meg bennem.”

Volt Benned némi görcsösség, amiért az előző mérkőzéseken nem ment annyira a játék?

„Igen-igen! Próbáltam bizonyítani, hogy nem hiába hoztak ide, de ez kicsit átfordult rossz irányba. Úgy érzem, most lehiggadtam, és a Vasas ellen azt a teljesítményt tudtam nyújtani, amire valójában képes vagyok.”

Az utolsó helyezett ellen nem lehetett könnyű „felpörögnötök” azok után, hogy már tudtátok, nem juthattok be a felsőházi rájátszásba…

„Egy gyengébb csapat ellen is tudni kell jól játszani! Örülök neki, hogy jó teljesítményt nyújtottam, és fölényesen nyerni tudtunk.”

Szinte végig zavaró szerepkörben védekeztél a Vasas ellen. Mennyire áll ez a feladat közel Hozzád?

„Egyre többször fordulok meg ott, és szeretem is. Nem könnyű feladat, de úgy érzem, egyre hasznosabban tudom ellátni ezt a feladatot.”

Miként élted meg a pénteki meccset, ahol már nem volt beleszólásotok a sorsotok alakulásába?

„Nagyon bíztam benne, hogy a Fradi nyerni tud Békéscsabán. Sajnálom, hogy nem tudtunk a négy közé bekerülni, de tudjuk, hogy ez nem itt ment el. Az utolsó meccseken jól szerepeltünk, itthon és idegenben is nyerni tudtunk kiélezett helyzetben, de már ez is kevés volt a negyedik hely eléréséhez. Az ötödik helyet feltétlenül meg kell tartanunk! Úgy gondolom, csapatunk játéktudása alapján a legjobb négy közé kellett volna, hogy kerüljön, de ezt már legfeljebb azzal tudjuk csak bebizonyítani, ha az öt-nyolc közötti rájátszásban magabiztosan megőrizzük ötödik helyünket.”

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Vincze Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP