A védekezés csiszolásán volt a hangsúly 2009.04.09.


Azari Fruzsina négy héttel ezelőtt került a Fehérép Alcoa FKC-hez a Dunaferr csapatától. A huszadik születésnapját bő két hónap múlva ünnepelő jobbszélsővel az SKP Bratislava elleni edzőmeccseket követően folytatott beszélgetésünk során nemcsak a két összecsapás tapasztalatairól esett szó…

„Nagyon jól érzem magam Fehérváron. Hál’ Istennek a csajok is befogadtak a közösségükbe, tényleg jó helyem van. Persze jó volt Dunaújvárosban is, de úgy éreztem, az adott helyzetben a fejlődésem szempontjából lépnem kellett. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok a Dunaferrnél. Rapatyi Tamástól, valamint Imre Vilmostól is rengeteget tanultam az ott töltött évek során, és hiszem, hogy itt Sótonyi Lászlónál még tovább fejleszthetem játékomat.”

A Dunaferrtől rajtad kívül még két játékos is a Fehérépet választotta a tavasz során…

„Vincze Meli és Tilinger Tami ittléte nagyban megkönnyítette beilleszkedésemet, hiszen velük már Újvárosban is nagyon jó viszonyban voltam.”

A fehérvári csapatnál azért is örültek érkezésednek, mert az utóbbi hónapokban „klasszikus” balkezes szélső nélkül játszottak. Nagy lehetőségnek vagy inkább nyomasztó tehernek érzed azt, hogy tulajdonképp egyedül vagy ezen a poszton?

„Reméljük, Kovács Angéla mielőbb visszatérhet betegségét követően csapatunkba. Azt, hogy most én vagyok az egyedüli jobbszélső, mindenképp inkább nagy lehetőségként fogom fel. Ezt a lehetőséget adta kezembe a sors, bízom benne, hogy élni tudok vele.”

Milyennek láttad az SKP Bratislava elleni felkészülési találkozókat?

"Leginkább a védekezésünk összecsiszolásán volt a hangsúly ezúttal; egy új, 3-2-1-es védekezési formációt próbálgattunk meccshelyzetben. Úgy érzem, viszonylag jól ment a csapatnak a meccseken, de természetesen van még bőven fejlődnivalónk."

A saját játékoddal mennyire voltál elégedett?

„A délelőtti meccsel jobban, a délutánival kevésbé lehettem elégedett. A védekezésem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Még nem vagyok kész játékos, így a játék minden elemében szeretnék fejlődni.”

Mivel a Fehérép is a középsőházi rájátszásba került, rövidesen pályára kell lépned a nevelőegyesületed ellen is. Nehéz szívvel játszol majd volt csapatod ellen?

„Igen! Nagyon szerettem volna a felsőházba jutni, ebből az okból kifolyólag is. Természetesen, ha már így alakult, megpróbálok a lehető legjobb teljesítménnyel előállni a Dunaferr ellen is.”

Az újvárosi lányok elleni meccs előtt azonban még Nyíradonyba utaztok először, ahol ugyan Te még nem játszottál, de a Fehérép csúfos vereséget szenvedett februárban... Sikerülhet visszavágnotok nekik most a rájátszásban?

„Feltétlenül bízom benne, hogy meg tudjuk mutatni a Nyíradonynak, a Fehérép Alcoa FKC jobb játékosállománnyal rendelkező csapat! Mindenképp a győzelem a célunk idegenben is.”

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Azari Fruzsina)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP