Edzői vélemények 2009.04.25.


A Fehérép Alcoa FKC tizenöt-gólos győzelme ellenére sem lehetett elégedett csapata játékával Sótonyi László, akinek elsősorban tanítványai védekezésével és a kapusteljesítménnyel kapcsolatban maradt hiányérzete. Ezzel szemben dunaújvárosi kollégája, Rapatyi Tamás a súlyos vereségtől függetlenül jogosan dícsérhette fiatal játékosainak a hozzállását. 

Sótonyi László, a Fehérép Alcoa FKC vezetőedzője:

„Volt két-három figyelmetlen periódusunk a meccs során. Összességében elmondhatjuk, igen jelentős különbség van a két csapat játéktudása között. Ettől eltekintve hasznos mérkőzést játszottunk, tudtunk gyakorolni, volt néhány bíztató lerohanásunk. A kapott gólok számát mindenképpen soknak tartom, védekezésben volt több olyan rövidzárlatunk, amelyet nagyobb figyelemmel elkerülhettünk volna. Hat-nyolc gólt kaptunk ilyen hibákból, mind a kapus, mind a védelem nem nyújtott igazán jó teljesítményt ma.“

Az első percekben alig láthatott gólt a Köfém Sportcsarnok közönsége. Mi volt ennek az oka?

„Egyértelmű volt, hogy a Dunaferr sokáig fog a kapunk előtt támadni, nekünk pedig nem volt kellő türelmünk a támadásaink fegyelmezett végrehajtásához. Nem voltak meg azok az önzetlen átadások, azok a játékok, amik a második félidőben már jobban jellemztek bennünket.“

Laima Bernataviciute hiányzása miatt Lévai Zsófi szinte végig pályán volt ma. Mennyire voltál vele elégedett?

„A kezdeti megilletődöttség után, a második félidőben magára talált. Ezt a végén látott teljesítményt szeretném látni tőle legközelebb a mérkőzés elejétől. A fiatal kapusainknak is lehetőséget tudtam adni a meccs során“

Hogy alakul a csapat programja a folytatásban?

„Jövő csütörtökön Hódmezővásárhelyen folytatódik számunkra a bajnokság, hétfőtől teljes gőzzel erre készülünk. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz mérkőzés lesz. Biztos, hogy a múltkori győzelmünk után revánsot akarnak venni, ezért kiélezett rangadóra számítok. A két pont megszerzéséhez hatvan percen keresztül agresszívan kell védekeznünk, és jó kapusteljesítményre is szükségünk lesz.“

A sérültek felépülnek a vásárhelyi mérkőzésig?

„Bízom benne, hogy igen.“


Rapatyi Tamás, a Dunaferr NK vezetőedzője:

„Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az eredménnyel foglalkozzunk, csak a mutatott játék számít most nekünk. Úgy érzem, a mai mérkőzésen is bizonyították a lányok, hogy sokra hivatottak. A fiatal játékosok játékában benne vannak az üresjáratok, ami az eredményesség rovására megy. Amiben mindenképpen fejlődést látok, hogy most már ebből a hullámvölgyből ki tudunk meccs közben is kászálódni. Ezt láthattuk a második félidő elején is: a szünet után nagyon gyengén, kicsit elképzelés nélkül kezdtünk el játszani, de a 8-10. percre sikerült megtalálnunk a játékunkat. Innen kezdve egészen a véghajráig tartani tudtuk az eredményt.“

Győri Ági sérüléséről mit lehet most, a lefújást követően tudni?

„Egy sajnálatos ütközés miatt a szemhéja repedt fel, amit össze is kellett varrni. Ági elvesztése nagy veszteség volt számunkra a mai mérkőzésen, de ezt is át tudtuk vészelni.“

Mérkőzésről-mérkőzésre hogyan lehet motiválni a fiatal lányokat a sorozatos vereségek mellett?

„Mivel nagyon fiatal játékosokról van szó, előttük áll a jövő a kézilabdában. Arra próbál az ember hatni, hogy érezzék, óriási lehetőséghez jutottak, meg tudják mutatni magukat a legjobbak között. Úgy néz ki, nagyon jól dolgozták fel a lányok ezt a helyzetet, élni tudnak a lehetőségekkel.“

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP