Ivett kihagyja az EB-t 2009.04.29.


A Fehérép Alcoa FKC csapatának és Magyarország ifiválogatottjának is egyik meghatározó embere, Kaszás Ivett a rájátszás első, Vasas elleni mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett. A fiatal balátlövő térdét a múlt héten megműtötték, és legkorábban az ősszel léphet újra pályára. Ivettet a kórházból való hazaengedését követően, alapi otthonában értük el telefonon.

„Két héttel ezelőtt, a rájátszásban a Vasas elleni serdülőmérkőzés harmadik percében letapadt a lábam. Ezt követően a térdemben éreztem egy reccsenést, és tudtuk komoly a baj, azonnal orvoshoz mentünk. Már csak az volt igazán kérdéses, hogy részlegesen vagy teljesen szakadt-e el a keresztszalagom, vagy akár a porc is leszakadhatott. Többszöri kivizsgálás után derült ki, hogy a keresztszalag teljesen elszakadt, de legalább a porc épen maradt. Múlt hét szerdán meg is műtöttek, a szalagot két csavarral rögzítették, és hétfőn jöhettem haza a kórházból.“

Mivel bíztattak az orvosok?

„A teljes felépülés legalább hat hónapot vesz igénybe, így legkorábban októberben állhatok vissza. Természetesen amint lehet, folyamatos gyógytornára fogok járni, majd kiderül, ezt hogy bírja a lábam... Remélem, mihamarabb újra játszhatok.“

Volt a tavalyi szezonban is egy komolyabb sérülésed...

„Igen. Most a bal lábam sérült, a legutóbb pedig a jobb lábamban az oldalszalag volt elszakadva, ám azt hál’Istennek nem kellett műteni, csak egy hosszú rögzítőt kaptam rá hat hétre. Szerencsére az már teljesen rendbe jött.“

Mennyire sikerült már feldolgoznod ezt a mostani sérülést?

„A legnagyobb fájdalmam az, hogy egy hónap múlva lesz az Ifjúsági Európa-bajnokság Szerbiában, amire nagyjából két éve készültünk. Most sikerült először kijutnunk világeseményre, de ezen sajnos nem állhatok csapatom rendelkezésére. Ezt nehéz tudomásul vennem, de nem tudok vele mit csinálni, el kell fogadnom, hogy ezt hozta most a sors. Azt azonban már eldöntöttük, hogy így is kimegyünk az EB-re, szurkolok majd a lányoknak!“

Csapattársaid, edzőid segítenek átvészelni ezeket a nehéz napokat?

„Persze! Folyamatosan hívtak, hívnak, sőt még a kórházban is meglátogattak. A válogatott edzője is keresett, valamint a válogatott játékosai is rendszeresen érdeklődnek, hogy mi újság velem? Jóleső érzés, hogy mindenki mellettem van, és próbálnak segíteni. Talán még a felépülés is gyorsabban fog így menni!“

Mivel tudod lekötni magad az elkövetkező hetekben, amíg nem nagyon mozoghatsz?

„Két hétig nem állhatok rá, addig természetesen itthon leszek. Már most is mutattak egy-két tornagyakorlatot, ezeket végzem idehaza, valamint rövidesen elkezdek majd gyógytornára járni. Amint letelik ez a két hét, és felkelhetek az ágyból, már iskolába is tudok majd járni, ami végül is nem lesz hátrány, hiszen a sportolás miatt sokszor hiányoztam. Eleinte valószínűleg behordanak majd, és ha már rendesen lábra állhatok, akkor visszamegyek a kollégiumba Fehérvárra. Még hátra van pár hét az idei tanévből, jó lesz ekkor ott lenni az órákon, ha már így alakult.“

Melyik iskola padjait koptatod, és milyenek a tanulmányi eredményeid?

„Székesfehérváron a Kodolányiba járok, és most vagyok tízedikes. Az eredményeim jók, de még sok dolgozatot kell pótolnom. Az osztálytársaimtól sok segítséget kapok, mindig megkapom a tananyagokat, ha épp nem tudok ott lenni a kézilabda miatt.“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Kaszás Ivett)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP