Melinda és Angéla a FINálé-n 2009.05.17.


A Fehérép Alcoa FKC két játékosa is részt vett a Fejér Megyei Ifjúsági Napon (FINálé). A Velencei-tó évadnyitó rendezvényének főszínpadán Vincze Melinda és Kovács Angéla mesélt a főként fiatalokból álló hallgatóságnak a pályafutásukról, a kézilabdáról és azokról az élményeikről, melyeket a sportolásnak köszönhetnek.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskola területen megrendezett szezonnyitó keretében Máté G. Péter moderátor folytatott kötetlen beszélgetést Melindával és Angélával. Meli többek között arról is mesélt, hogy a következő négy-öt évben teljes erővel a kézilabdára kíván összpontosítani.

„Mind klub-, mind válogatott szinten a tőlem telhető legtöbbet szeretném nyújtani. Utóbbiban a decemberi, sanghaji világbajnokságra való kijutás az elsődeleges célom, és nagy álmom, hogy 2012-ben Londonban az olimpián szerepelhessek.“

Arra a kérdésre, hogy ehhez munkára és szerencsére is szükség lesz-e, a válogatott balszélső úgy válaszolt, hogy „rengeteg munkára és egy kis szerencsére“.

Angi megemlítette, hogy lakhelyén, Csákváron – bár viszonylag kis településről van szó – nagyon jó kézilabda-képzést kapott, és a jelenlévő fiatalokat is sportolásra bíztatta: „A sport nemcsak az edzettség és az egészséges életmód szempontjából hasznos. A kézilabdától ezen kívül is sokat kaptam, így lelki tartást, csapatszellemet, az egymásért való küzdeni tudást; de számtalan élményt, érdekes utazást és barátságot is köszönhetek a sportnak.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP