Sonata Salernóba szerződött 2009.06.30.


Már korábban eldőlt, hogy négy Székesfehérváron eltöltött idény után Sonata Vijunaite máshol folytatja a pályafutását. Immár az is biztossá vált, hogy hova szerződik a Fehérép Alcoa FKC egyik legnépszerűbb játékosa: Sonnyt az olasz ITC Ceramiche Salerno igazolta le.

A 29 éves litván beállós 2005. nyarán érkezett a Hypo Niederösterreich csapatától, és a fehérvári négy idénye alatt 99 bajnokin öltötte magára a Fehérép Alcoa FKC – illetve a Cornexi-Alcoa – mezét (11. a klub örökranglistáján), és 253 gólt szerzett (12.).

„Négy nagyon szép évet töltöttem Székesfehérváron, a pályafutásomnak fontos fejezete volt ez az időszak. Sok sikert kívánok a következő szezonban is a csapatnak, valamint szeretném megköszönni a szurkolóknak a sok szeretet és biztatást, a klub vezetőinek pedig mindazt a segítséget, amit a mai napig kapok tőlük!“ – nyilatkozta Sonata.

Az ITC Ceramiche Salerno az olasz bajnokság harmadik helyén végzett, amin mindenképpen javítani kíván jövőre a 2003/2004-es idény bajnoka, melynek vezetőedzője a horvát Adrijana Prosenjak. A 150.000 lakosú Salerno a Tirrén-tenger partján, Nápolytól mintegy 50 kilométerre délre fekszik. 

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Sonata Vijunaite)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP