A hétfő koradélutáni sajtótájékoztatóval és az azt követő edzéssel Székesfehérváron is kezdetét vette a 2009/2010-es női kézilabda-idény. Az első foglalkozásról az Alcoa FKC két új beállósa hiányozott: Rádl Tímea kedden fejezi be tanulmányait Spanyolországban, majd csütörtökön csatlakozik a csapathoz; Horváth Bernadett a junior válogatottal készül a közelgő EB-re.
A klub sajtótájékoztatóján először Sótonyi László ismertette a keretet, melynek a kialakítása már az előző idény közben megkezdődött, amikor a Dunaferr három játékosát, Vincze Melindát, Tilinger Tamarát ás Azari Fruzsinát leigazolta az FKC. A célokkal kapcsolatban a számszerű (kvantitatív) helyett sokkal inkább a minőségi (kvalitatív) jegyekre helyezte a hangsúlyt a fehérváriak vezetőedzője:
„Nemcsak nálunk, hanem a riválisainknál is jelentős változásokon mentek át a játékos-keretek, ezért erről még nem érdemes beszélnünk; a célokat később határozzuk meg az eredményességet illetően. A keret átalakult, fiatalabb lett, sok az új játékos, így most az a célunk, hogy egy sikerre éhes gárdát kovácsoljunk a lányokból. Folytatnunk kell az itthoni győzelmeinket, s jobbnak kell lennünk idegenben. Olyan közösséget kell kialakítanunk, amelyben az egyéni érdekeket alárendelve, mindenki a tudása legjavát adva, egymásért hajt. Amennyiben ez a mentalitás lesz a csapat jellemzője, úgy nagy örömben lehet része mindenkinek, s hosszabb távon is eredményesek lehetünk.“
Sótonyi László szavai után a csapat újonnan igazolt játékosa, a válogatott kapuvédő Pastrovics Melinda mutatkozott be az újságíróknak, majd Vincze Melinda és a fehérváriaknál immár negyedik szezonját kezdő Kristina Trishchuk kapott szót. Valamennyien hasonlóan vélekedtek a bajnokság erőviszonyairól: a mezőnyből kiemelkedő Győri Audi ETO mögött hat hasonló erősségű csapat – az FKC mellett a Debrecen, FTC, Hódmezővásárhely, Vác és Békéscsaba – versengése várható, aminek köszönhetően nagyon izgalmas évad elé nézünk, és ami a sportág erejét is mutatja hazánkban.
A menetrenddel kapcsolatban Vincze Melinda úgy vélekedett, hogy egy bajnokság programjánál ő sohasem foglalkozik jó vagy rossz sorsolással. „Mindenkinek kell mindenkivel játszania, így a mérkőzések sorrendjének nincs igazán jelentősége.“ – nyilatkozta a magyar válogatott balszélsője, majd hozzátette, hogy már izgatottan várja a fekészülést és a bajnokságot, melynek rögtön az elején két rangadót – a Debrecen és a Vác ellen – játszik hazai pályán az Alcoa FKC.
Balássi Imre klubelnök bejelentette, hogy átalakult a klub szponzori struktúrája, és – ahogy ez a fentiekből is kiderült – az egyik korábbi névadó nem szerepel a következő bajnoki évadban a csapat elnevezésében.
fmh.hu és fkc.hu fotó: V-Man |