Ifi EB az egyik főszereplő szemével 2009.07.14.


Az Alcoa FKC hétfői sajtótájékoztatóján nemcsak a felnőtt csapat meghatározó játékosai vettek részt, hanem a 17 éves Zsigmond Vivien is, aki az egyik meghatározó tagja volt az U17-es Európa-bajnokságon ötödik helyezést elérő és a jövő évi világbajnokságra kijutó magyar ifjúsági válogatottnak.

Érmes reményekkel indultatok Nisbe, de végül az ötödik hellyel kellett beérnetek. A csapatot sújtó tényezők egész sorozatát nézve (kulcsjátékosok lesérülése, mérkőzés sorsát befolyásoló játékvezetői ítéletek), tudsz-e igazán örülni a szereplésnek?

„Legutóbb még Nagyatádon beszéltünk, sajnos a Szerbiába való indulásunk előtti napon megsérült Kopecz Barbara, a kezdő irányítónk. Az ő kiesése a csapatot kissé a földre vitte. Ezt is figyelembe véve, nem rossz az ötödik hely.“

Mesélj kicsit a meccsekről!

„Az első két meccsünkön könnyebb ellenfelekkel játszottunk, és nyertünk mondhatni fölényesen. Sajnálom, hogy a franciák elleni csoportmeccsen még nem voltunk felkészülve egy igazi nagycsapat elleni játékra. A felkészülési időszakban csupa olyan csapattal mérkőztünk meg, akik végül a 8-16 közötti mezőnyben végeztek az EB-n. Ez a franciák elleni meccsen visszaütött, idegesek voltunk, ami a meccs elvesztéséhez vezetett. A következő ellenfél Norvégia volt már a második csoportkörben, akik ellen így győzelmi kényszerrel léptünk pályára, mégis sokkal nyugodtabbak voltunk, és hatvan percen keresztül végig szoros mérkőzést játszottunk, hol ők, hol mi vezettünk pár góllal. Sajnos, az utolsó öt percben belenyúltak a meccsbe a bírók... Nagyon nehéz volt beletörődni ebbe a vereségbe, ugyanis egyértelműen meg volt az esélyünk a továbblépéshez szükséges győzelemre.“

A spanyolok elleni meccset szintén sokat bírált játékvezetői ténykedés mellett, a végjátékban vesztettétek el, bár annak már nem igazán volt tétje...

„Abban a vereségben a fáradtság is benne volt, de az is tény, hogy az EHF képviselője elmarasztalta a mérkőzést követően a játékvezetőket, és elnézést kért csapatunktól... Több a helyszínen jelenlévő, független szakedző is egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy mind a norvégok, mind a spanyolok ellen nagyon komoly ellenszélben kellett játszanunk. Ez azonban már nem segített rajtunk, nem tudtunk bejutni az elődöntőbe. Ezeket a meccseket nagyon rossz volt a lelátóról nézni; úgy éreztük, nekünk kellett volna ott lennünk a pályán...“

A torna számotokra két utolsó, izgalmakban és fordulatokban bővelkedő meccsét Svédország majd Hollandia ellen megnyertétek, így a végén jobb szájízzel búcsúzhattatok csapatotok első kontinenstornájától.

„Örültünk nagyon a lefújáskor, már csak azért is, mert óriási kitartásról tettünk tanúbizonyságot, hátrányból sikerült fordítanunk. A szerbiai EB során nagyon összekovácsolódott a csapatunk. Az ötödik hely megszerzésével kiharcoltuk a jövő évi VB-szereplés jogát, amit 2010-ben a Dominikai Köztársaságban fognak megrendezni. Ebbe az egzotikus országba eljutni nem sokaknak adatik meg, de még azért is különleges lesz, mert ebben a korosztályban a történelemben most először kerül majd sor világbajnokságra.“

A sérültek visszatérésével jövőre sikerülhet akár még előrébb is jutnotok?

„Szerintem minden esélyünk meg van rá, hogy minimum az első hatba kerüljünk a VB-n is, de reméljük, akár még ennél előkelőbb helyre is odaérhetünk.“

Nis, a kevésbé egzotikus szerb város, milyen volt?

„Zsúfolt! Állandóan tüntettek, mikor ott voltunk, és óriási dugók voltak az utakon. A szállásunkra viszont egyáltalán nem lehetett panasz. Sikerült talán a város legjobb szállodáját kifognunk, szép és modern, folyóparti épületben laktunk. Az tökéletes volt.“

Az EB miatt az idei nyarad igen kurtára sikerül, hiszen ettől a héttől már meg is kezdődött a munka az Alcoa FKC-nál. Mivel pihented ki magad az elmúlt héten?

„Múlt hétfőn jöttünk haza, az első napokban tulajdonképpen nem csináltam semmit, csak otthon feküdtem és pihentem. Szombaton reggel aztán elkísértem a húgomat, aki Balatonalmádiban strandkézilabdázott, szurkoltam neki a hétvégén.“

Ettől a szezontól testvéred, Adrienn is az Alcoa FKC játékosa, a serdülőcsapatban kezdi meg a szezont. Játszottatok már korábban bármilyen csapatban együtt?

„Előző csapatunkban, a Malévben volt már rá példa. Valószínűleg idén már nem nagyon fogok játszani a serdülőcsapatban, de örülök neki, hogy idekerült ő is Fehérvárra.“

Ha a serdülőben már nem is sok feladat vár Rád, az ifi és a felnőtt mezőnyben annál fontosabb év elé tekinthetsz... Mit vársz az új idénytől?

„Az ifiben szeretnék nagyon jól és hasznosan játszani, a felnőttben pedig egyelőre örülök, ha bármennyi lehetőséget kapok. Remélem, gyorsan be tudok illeszkedni a rutinosabb játékosok közé, és egy küzdős kis csapat leszünk.“

Mennyire tartasz az első „felnőtt” alapozástól?

„Egy kicsit tartottam tőle, hiszen ahogy már említettem az előző hetet végiglustálkodtam, de szerencsére, az első hét még nem lesz annyira kemény a felnőttnél, így remélem, jól fog sikerülni. Ifiedzőnk, Mihály Attila egyébként is rendesen megerőltetett minket mindig, úgyhogy fizikálisan annyira nem tartok tőle.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Zsigmond Vivien)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP