Ellenfelek négy földrészről 2009.07.18.


A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szerdán Bázelben kisorsolta a kínai világbajnokság csoportjait. Magyarország a C jelű csoportba került, ahol rajtunk kívül az olimpiai bajnok Norvégia és Románia képviseli még Európát, valamint Japán, Tunézia és Chile válogatottjaival is megmérkőzünk majd a december 5-én rajtoló VB csoportkörében.

A sorsolásról az Alcoa FKC két válogatott kerettag játékosának, Pastrovics Melindának és Vincze Melindának, valamint a korábbi 136-szoros magyar válogatott irányító Siti Beának a véleményét kértük ki.

Pastrovics Melinda, az Alcoa FKC kapusa:

„A válogatottból már többen nyilatkozták, és én is úgy gondolom, hogy jónak mondható a sorsolásunk. A csoport első három csapata között kell feltétlenül végeznünk, de ennél még akár előrébb is zárhatjuk az első csoportkört. A norvégok és a románok közül szerintem az utóbbiakat csíphetjük meg inkább, és akkor értékes pontokat vihetnénk magunkkal a folytatásra. A csoportunk többi tagja, Chile, Japán és Tunézia remélhetőleg nem okoznak komoly problémát. Szintén jó, hogy továbbjutásunk esetén a D-csoport csapataival kell megmérkőznünk a legjobb négybe kerülésért. Dél-Korea és Spanyolország is kiváló játékerőt képviselnek, azonban nem mondhatjuk azt, hogy verhetetlenek lennének. Kína, mint házigazda biztosan kemény ellenfél lesz, mivel az ázsiai csapatok egyébként is érezhetően jönnek felfelé.“

Várhatóan most három ázsiai ellenféllel is szembe kell majd néznetek, akikkel általában Magyarországnak nem igazán szokott menni a játék...

„Az európai stílustól jelentősen eltérő játékot űző ázsiai csapatok ellen nem könnyű felkészülni, hiszen a megszokottnál gyorsabb, nagyon technikás, de kisebb termetű játékosokból állnak, és általában roppant kellemetlen ellenfelek. Decemberig még sok edzőmeccset játszunk, részt veszünk majd a dániai Világkupán is, így lesz alkalmunk különböző stílusú csapatokkal megmérkőzni. Legközelebb augusztus 3-tól Zalakaroson találkozik a keret, játszani fogunk a tervek szerint a magyar B-válogatottal, valamint segíteni fogjuk a junior válogatottunk felkészülését is.”


Vincze Melinda, az Alcoa FKC balszélsője:

Norvégia és Románia ellen mennyi esélyt látsz a sikerre?

Még egyik csapat keretét sem ismerjük, de természetesen nagyon jó csapatok, a legutóbbi EB-n mindkettővel játszottunk, és sajnos egyaránt vereséget szenvedtünk. Azt mondom, különösen a románok ellen minden előfordulhat. Nagy kérdés nálunk, hogy Görbicz Anita mikor és milyen állapotban tud majd visszatérni sérülését követően. A mai kézilabdában minden lehetséges, bárki nyerhet bárki ellen. Ha már ott vagyunk, mindent bele kell adnunk, akárki is az ellenfél, győzelemre kell törekednünk.

Imre Vilmos távozását hogyan fogadtad? Meglepetés volt számodra, hogy a válogatott ellenében a Dunaferr férfi csapatát választotta?

„Személy szerint sajnálom, hogy így döntött, de ilyen a sors. Valahol számítottam már rá, de mégis reméltem, hogy nem fog bekövetkezni. A történtek hátterére nekünk játékosoknak nincs pontos rálátásunk, a vezetők tudják, mi miért történik. Nem lesz könnyű egy újabb kapitányváltást megszokni, az utóbbi időben már sokadszor lesz új kapitánya a magyar válogatottnak. Még nem ismert ki lesz az új kapitány, de gondolom vele is helyt tudunk majd állni.“


Siti Bea, az Alcoa FKC technikai igazgatója:

„Ez gyakorlatilag egyáltalán nem egy halálcsoport! Lehet, hogy a norvégok ellen viszonylag kis sanszunk van a győzelemre, azonban a románok ellen pariban lehetünk, míg a többieket kötelező megvernünk. Keresztcsoportunk a D-csoport lesz, amire szintén nem panaszkodhatunk. Az A-csoportban elképesztően erős mezőny jött össze, a B-csoportban ugyan csak az oroszok az igazán erősek, de könnyen lehet, abban a csoportban második helyen végző sem lesz könnyű helyzetben a középdöntőben, az A-ból odakerülők miatt. Azt hiszem, optimálisnak mondható a sorsolásunk!“

Meg nem erősített hírek szerint egykori játékostársad, Mátéfi Eszter lehet az új szövetségi kapitány...

„Az előző idényben a Békéscsabával minden várakozást felülmúlóan szerepeltek, ez Eszter munkásságát fémjelzi. Kiss Szilárd személyében nagyon jó tanítómestere volt a Dunaferrnél, és emberileg egy kellőképpen ambiciózus, kemény nő. Játékosként is olyan volt, hogy ami a szívén, az a száján. Biztos vagyok benne, hogy a lányokkal megtalálja a hangot, és nagyon fogok neki szurkolni, ha végül valóban felkérik. Norvégiában nagyon jól működött hosszú-hosszú éveken át a női kapitánnyal a válogatott, és ott a férfi kollégák is elfogadták, hogy egy nőé a végső szó. Nálunk azonban még nem volt precedens ilyenre a felnőtt válogatottnál, csak az utánpótlásnál. Eszter felkészültségében nem kételkedem, logikus döntésnek tartanám, ha ő lenne az új szövetségi kapitány. A magyar mezőnyt kiválóan ismeri, teljesen naprakész a játékosokból, és a nemzetközi kapcsolatai is megvannak.“

fkc.hu
fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. augusztus
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP